Vágólapra másolva!
Hétfőn délután Waltner Róbert hazatért Buenos Airesből, ahol ősztől a Boca Juniors szolgálatában állt. A ZTE-től az argentin együtteshez szerződött csatár egyetlen percet sem játszott az első csapatban, ráadásul az idény során meg is sérült, így nem elképzelhetetlen, hogy nem tér vissza a Bonbonera-stadionba.

Mindenesetre Waltnert egykori klubja, a Zalaegerszeg tárt karokkal várja, ám a visszatéréshez a Boca vezetőinek a hozzájárulása is szükséges, elvégre a centernek élő szerződése van Maradona egykori egyesületével.

"Nem titok, lennének terveink Waltnerrel, hiszen remek futballistának tartjuk, ám egyelőre felesleges erről beszélni, hiszen a Boca Juniors igazolt játékosa" -vázolta az esélyeket Lang József, a ZTE elnöke. "Hétfőn, a hazaérkezése után beszéltem Robival, s a napokban Zalaegerszegen is fogunk találkozunk, s akkor szót ejtünk majd a kinti helyzetéről, valamint a jövőjéről is. Úgy tudom, Waltnernek még mindenképpen vissza kell térnie Buenos Airesbe, de amennyiben sikerül dűlőre jutnunk az argentin klub vezetőivel, s a játékos is beleegyezik szerződése felbontásába, mi szívesen látnánk újra a csapatunkban."

Argentínából, egészen pontosan a Boca Juniors háza tájáról érkezett hírek szerint, a klub egyik vezetője a magyar futballista elengedése mellett érvelt, egy másik elöljáró a kölcsönadását szorgalmazza, a Boca elnöke viszont szeretné, ha a csapat edzője az első csapatban is kipróbálná a centert. Waltner sorsa tehát egyelőre bizonytalan, ami azonban biztos: a csatár a karácsonyi ünnepeket szülővárosában, Kaposváron tölti, majd januárban visszautazik Buenos Airesbe, igaz, ettől még kezdheti a tavaszi szezont akár a ZTE-ben is.

S ha már a ZTE-nél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a kék-fehéreknél szinte biztosra veszik Szasa Ilic távozását. Az ausztrál és jugoszláv állampolgársággal rendelkező, ám angol felesége miatt Londonban élő kapus múlt hétfőn, a zalai vezetőkkel történt egyeztetés dacára nem jelent meg a Sportkórházban a sérülését kivizsgáló orvosi csoport előtt, hanem inkább hazautazott Angliába. A hálóőr szerint azért, mert ott jobban tudják gyógyítani gerincsérülését, ám a ZTE elöljárói vallják: nem ebben állapodtak meg, így felmerült a szerződésbontás lehetősége is. Mi több, Ilic megbízott egy budapesti, angol érdekeltséggel is rendelkező ügyvédi irodát az érdekei képviseletére, mint ahogy a ZTE jogászai szintén dolgoznak az ügyön. A kék-fehér egyesületnél senkinek sincs kétsége a felől, hogy Ilic távozik, a kérdés most már csak az, milyen anyagi kondíciókkal. Amennyiben a jogászok szerződésszegést állapítanak meg a játékos részéről, úgy az egyesület milliókat spórolhat meg.

Bánki József