Vágólapra másolva!
Folytatja sikersorozatát a Real Sociedad: a Primera División éllovasa hazai pályán 2-1-re nyert a Mallorca ellen a tizennegyedik fordulóban. Immár hatodik vereségét szenvedte el a bajnokságban a Barcelona: a katalán sztárcsapat a Nou Campban a 18. helyezett Sevillától kapott ki 3-0-ra.
EPA
Van Gaal vakarta a fejét, de magyarázatot nem talált Fotó: EPA

A Sevilla már az ötödik perctől előnyben játszhatott Barcelonában, miután Casquero büntetőből betalált. A katalán együttes csak szenvedett hosszan, mígnem a hajrában Toedtli kétszer is mattolta a védelmét. A végeredmény - és a bajnokságban elfoglalt 13. helyezés - sokkoló a Nou Camp közönségének.

Louis Van Gaal, a Barca mestere a következőkkel állt elő a meccs után: "A lemondásom semmit sem oldana meg a Barcelonánál. Nem mondok le, mert a legfontosabb dolog mindig a játékosok és a tréner közötti egység, és én úgy gondolom, hisznek bennem. Csalódott vagyok, de ez nem fontos - győznünk kellett volna és kikaptunk, sajnálom a klubot és szurkolókat. Nem tudok magyarázatot a ma esti és a Newcastle elleni teljesítményünk közti hihetetlen különbségre."

Nem lehet különösebben büszke Vicente del Bosque sem csapatára, a Real Madrid 15 perc után két góllal égett otthon, ráadásul a ligautolsó Recreativo Huelva ellen. Mi több, az első félidőben csak a szépítésre futotta, méghozzá a cserebalhátvéd, a fiatal Raúl Bravo révén. A pihenő után feljavultak a fehérek és Helguera fejesével egyenlítettek, majd hat percre rá Raúl megfordította a meccset. A hosszabbításban Figo még értékesítette a Guti felvágásáért ítélt büntetőt, így lett 4-2.

A Primera Division állása/sport/focivilag/20021216aprimera.html

A Rayo Vallecano idegenben diadalmaskodott a Betis ellen, a többi vasárnapi meccsen a hazai együttesek nyertek: a Racing a Celta Vigót, a Deportivo a Malagát, az Osasuna az Espanyolt, a Valladolid pedig a Bilbaót verte.

Primera División, 14. forduló:
Real Sociedad - Mallorca 2-1 (0-0)
gól: De Pedro (51.), Aramburu (57.), illetve Eto'o (47.)

Racing Santander - Celta Vigo 3-0 (0-0)
gól: Moratón (59.), Benayoun (60., 61.)

Deportivo - Malaga 1-0 (0-0)
gól: Luque (85.)

Osasuna - Espanyol 1-0 (0-0)
gól: Lopez (46.)

Betis - Rayo Vallecano 0-1 (0-1)
gól: Onopko (17.)

Valladolid - Athletic Bilbao 2-0 (0-0)
gól: Aganzo (62., 72.)

Real Madrid - Huelva 4-2 (1-2)
gól: Raúl Bravo (28.), Helguera (65.), Raúl (71.), Figo (92., 11-esből), illetve Cubillo (3.), Espinola (15.)
kiállítva: Luque (89., Huelva)

Barcelona - Sevilla 0-3 (0-1)
gól: Casquero (5., 11-esből), Toedtli (76., 89.)