Vágólapra másolva!
A West Ham együttese a mostani szezont az előzőhöz hasonlóan katasztrofálisan kezdte, ám ezúttal egyelőre nem sikerült kilábalnia a hullámvölgyből. A Kalapácsosok a legutóbbi pontvadászatban az előkelő hetedik helyen végeztek, ám úgy tűnik, hogy most a kiesés elleni küzdelem lesz a legfontosabb a számukra, és a tréner, Glenn Roeder máris azt fontolgatja, hogy januárban kikkel kellene erősíteni - persze egyelőre még az sem biztos, hogy a jövő év elején is ő ül majd a kispadon.

Roeder az előző idényben vette át a csapat irányítását, és a szurkolók meglehetősen szkeptikusan fogadták, hiszen a nagy kedvenc Harry Redknappet váltotta, ráadásul nem volt valami sok tapasztalata az edzői pályán. A szakember azonban a rosszul sikerült rajt után maga mellé tudta állítani a drukkereket, köszönhetően annak, hogy egészen a hetedik helyig vezette a West Hamet, márpedig a Kalapácsosok az elmúlt évtizedben egyszer sem végeztek ilyen jól az élvonalban. A jó szereplést követően félő volt, hogy a nyáron több kulcsjátékost is elcsábítanak, felmerült Joe Cole, Paolo di Canio és Trevor Sinclair távozása is, de az együttes végül együtt maradt, sőt, valamelyest erősíteni is sikerült. A védelembe a világbajnokságon is látott ír Gary Breen érkezett, míg a középpályára a francia utánpótlás-válogatott Edouard Cissét szerződtette a klub, vagyis papíron minden adott volt ahhoz, hogy a West Ham megismételje korábbi remeklését.

A bajnoki rajt azonban az előző esztendőhöz hasonlóan pocsékra sikeredett: az első fordulóban a Newcastle elleni idegenbeli vereség még belefért volna a pakliba, mint ahogyan az ezt követő, Arsenal elleni hazai döntetlen is, ám hogy ezután az Upton Parkból a Charlton Athletic és a West Bromwich Albion is elvigye mindhárom pontot, csak kevesen gondolták volna. A West Ham jó szereplésének egyik fő letéteményese ugyanis az előző szezonban éppen a kiváló hazai mérleg volt: december után a Kalapácsosok egyszer sem szenvedtek vereséget otthon, és utolsó nyolc hazai mérkőzésüket mind megnyerték, ráadásul mindössze két gólt kaptak. Ehhez képest a mostani bajnokságban az első három otthoni meccsből mindössze egy pont jött össze. Pánikhangulat azonban ekkor még nem volt az egyesületnél, hiszen az első hét forduló alatt az előző idényben is csak hét pont jött össze, márpedig most is éppen ugyanez volt a helyzet.

A Premiership állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20021207apremiership.html

A legutóbbi pontvadászatban ezt követően egymás után három találkozót nyert meg a csapat, és megindult felfelé, a történelem azonban nem ismételte meg önmagát. Igaz ugyan, hogy a hetedik fordulót követő három bajnokiból kettőn győzni tudtak a Kalapácsosok, de a Fulham elleni diadal óta egyetlen mérkőzésen sem tudtak nyerni, és így az utolsó helyet foglalják el a tabellán. A csapatnak ráadásul "otthon-komplexusa" van, mivel ebben az idényben az Upton Parkban még nem tudott mérkőzést nyerni. Roeder mester a Southampton elleni találkozót megelőzően már pszichológusok segítségét is kérte, ám ez sem segített: a Szentek az utolsó percben szerzett góllal elvitték a három pontot.

Nagy kérdés, hogy a vezetőségnek még meddig lesz türelme Roederrel szemben, a jól értesültek máris tudni vélik, hogy a szakvezető utódja a kispadon Micky Adams lehet, aki jelenleg a Leicester Cityt irányítja, és annak ellenére is a második helyen áll együttesével a másodosztályban, hogy a klub csődközeli helyzetben van. Roeder menesztése esetén azonban a West Hamnek tekintélyes végkielégítést kellene fizetnie a trénernek, hiszen a nyáron írt alá egy hároméves szerződést, és ez alaposan megnehezíteni az esetleges téli igazolásokat.

Mert akárki is lesz az edző januárban a West Hamnél, az szinte bizonyos, hogy pár új játékosra igényt fog tartani. Elsősorban a támadórészlegbe kelne el az erősítés, a csatárokat ugyanis valóságos átok sújtja a klubnál. A francia Frédéric Kanouté még a nyolcadik fordulóban, a Chelsea ellen sérült meg, legutóbb pedig a csapatkapitány Paolo di Canio is hosszú időre kidőlt a sorból, és így a gárdának alig maradt épkézláb támadója. A Middlesbrough elleni találkozón Roeder az alaphelyzetben védőt játszó Ian Pearce-t vezényelte előre, aki ugyan gólt is szerzett, de nem ez az ideális megoldás a problémára. A Kalapácsosok kiszemeltjei között van a Tottenham Hotspur veterán futballistája, Les Ferdinand, és a szakember Olaszországban is szétnézett. A Lazio csatárának, Simone Inzaghinak az ügynöke, Tullio Tinti ugyan cáfolta, hogy a West Hammel tárgyalna, de azt elismerte, hogy nemrégiben Londonban járt, és a zuhanyhíradó szerint a londoniak szívesen kölcsönvennék a Serie B-s Catania fiatal francia támadóját, Nassim Mendilt is.