Vágólapra másolva!
Az olasz belügyminisztérium által elvégzett felmérés eredményei egyértelműen azt bizonyítják, hogy a rendbontások jelentősen szaporodtak az élvonalbeli labdarúgó-mérkőzéseken, és az atrocitásoknak egyre súlyosabb következményei vannak. Közben elfogadták az AS Roma fellebbezését is.
Olasz focihttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=38006

A bajnokság eddigi 13 fordulója alatt kitört verekedésekben 260(!) százalékkal több rendőr és szurkoló szenvedett kisebb-nagyobb sebesüléseket az előző szezon hasonló szakaszában regisztrált adatokhoz képest. A sok sérült annak tükrében már nem is meglepő, hogy 25 százalékkal nőtt a nézőtéri összecsapások száma, mint tavaly. A rendőrség is több huligánt tartóztatott le, mint 2001 őszén, de ez a mutató csak 22 százalékkal növekedett.

A tanulmány eredményeinek ismeretében a tárca azt a következtetést vonta le, hogy az első és másodosztályú klubok stadionjainak csupán 43 százaléka felel meg az elvárható biztonsági követelményeknek.