Vágólapra másolva!
Immár nyílt titoknak számít, hogy a Bayern Münchennél a következő szezonban tovább folytatják a játékoskeret felfrissítését, aminek köszönhetően várhatóan több játékosnak távoznia kell a klubtól, páran pedig érkezni fognak. A Wolfsburg fiatal balhátvédje, Tobias Rau például Michael Tarnat helyét foglalhatja el a csapaton belül.

A Bayernnel az előző szezonban hosszú évek után ekőször fordult elő, hogy semmilyen trófeát sem nyert, ősszel pedig csúfosan kiesett a Bajnokok Ligájából, ami kissé elgondolkozatta az egyesület vezetőségét. Egy ideig még a tréner, Ottmar Hitzfeld menesztése is felmerült, de az elnökség végül megerősítette pozíciójában a szakvezetőt, és a játékoskeret felújítását határozta el. Szinte biztos, hogy a brazil csatár, Giovane Élber szerződése lejártával távozik a klubtól, és mások is hasonló cipőben járnak.

Könnyen elképzelhető például, hogy a bajorok nem ajánlanak fel új kontraktust Michael Tarnatnak sem, akinek szerződése a szezon végén jár le. Az 1997 óta a Bayern játékosának számító balhátvéd sohasem számított alapembernek a gárdában, ám az elmúlt években a Bayern egyik legmegbízhatóbb futballistája volt, és bár többször is felmerült távozásának lehetősége, mindig sikerült visszaverekednie magát a csapatba. Most azonban úgy tűnik, hogy végleg lejárt az ideje a münchenieknél, hiszen kontraktusa a szezon végén lejár. "Egyelőre senki sem tárgyalt velem az esetleges hosszabbításról, és ha a januári edzőtáborig nem változik a helyzet, akkor szinte biztos, hogy a jövőben nem számolnak velem" - nyilatkozta a 33 esztendős játékos, aki elsősorban bivalyerős szabadrúgásaival hívta fel magára a figyelmet a közelmúltban.

Az MTK megverte a Bayern Münchent/sport/magyarfoci/20021202azmtk.htmlLisztesék üldözőbe vették a Bayernt/sport/focivilag/20021201lisztesek.htmlMaier Klicskóval ijesztgeti a Bayern játékosait/sport/focivilag/20021127maier.htmlÚjabb bunyó a Bayern edzésén/sport/focivilag/20021126ujabb2.html

Tarnat posztján, a balhátvéd szerepkörében a Bayern egyébként egy világ- és Európa-bajnokkal is rendelkezik, a francia Bixente Lizarazu azonban az utóbbi időben sokat volt sérült, így fordulhatott elő, hogy Tarnat közel ugyanannyi találkozón szerepelt, mint a francia. Lizarazunak is a bajnokság végéig szól a szerződése, és bár ugyanannyi esztendős, mint Tarnat, a vezetőség mégis vele hosszabbítana kontraktust. A felek már meg is egyeztek, Lizarazu minden valószínűség szerint legalább 2004-ig marad a Bayernnél.

Amennyiben azonban Tarnat valóban távozik, úgy a münchenieknek szükségük lenne még egy emberre, amolyan vésztartaléknak, amilyen Tarnat is volt. A kiszemelt természetesen már meg is van a wolfsburgos Tobias Rau személyében, aki ebben a szezonban minden bajnokin kezdő ember volt, és tagja a német utánpótlás-válogatottnak is. Az ő kontraktusa 2004-ig szól, vagyis a Farkasoknak vagy meg kellene hosszabbítani a szerződést, vagy pedig jövő nyáron el kell adnia őt, ha pénzt akar kapni érte.

A Bayern már fel is vette a kapcsolatot a Wolfsburggal, és könnyen elképzelhető, hogy sikerül megegyezniük, annál is inkább, mert a Farkasok éppen egy müncheni focistára vetettek szemet: a guineai Pablo Thiamot szeretnék leigazolni, aki akár már januárban elhagyatja a bajorokat.