Társoldalunk:

Túl sok a profi labdarúgóklub Angliában

A világ messze leggazdagabb labdarúgóklubjának számító Manchester Unitedet irányító gazdasági társaság vezetője szerint a jelenlegi 92 helyett mindössze 40 profi együttest tud hosszú távon "eltartani" Anglia.

"Alaposan át kell vizsgálni a mostani rendszert, mert úgy vélem, csak az élvonalban és a másodosztályban szereplő csapatok képesek túlélni a sportágat érintő gazdasági válságot" - jelentette ki Peter Kenyon. - "Emiatt az alsóbb ligákban szükségtelen a profizmus fenntartása. Vagyis a harmadik és negyedik osztályban meg kell szüntetni ezt a szisztémát!"

A gazdasági szakember úgy véli: nagy gondot jelent, hogy a klubok többsége mindenáron a tőzsdére kerülésre törekszik, pedig a londoni City képviselői nem igazán bíznak bennük. "A csapatok vezetőségében és gazdasági tevékenységében szinte semmi sem utal arra, hogy hajlanának a korszerű működésre. Még mindig a régi megszokások szerint végzik a dolgukat, képtelenek annak bebizonyítására, hogy nem csak egyszerű futballklubokként élik napjaikat. Pedig ma már ennél sokkal többre lenne szükség a gazdasági sikerekhez" - tette hozzá Kenyon. A Premier League-ben húsz, míg a Division I-ben, II-ben és III-ban 24-24 együttes szerepel. 

Két héttel ezelőtt több, az angol labdarúgó-bajnokság második, illetve harmadik vonalában szereplő klub vezetősége gyakorlatilag megegyezett, hogy a jövőben maximalizálják a fizetéseket. Egy javaslat szerint a játékosok, valamint az adminisztratív és technikai személyzet összbére nem lehet több a bevétel 60 százalékánál. A tervezett lépés realizálása néhány egyesületnek a túlélést jelentené, főleg azután, hogy áprilisban csődöt jelentett a közvetítési jogokkal rendelkező és hároméves szerződése alapján még 178,5 millió fonttal tartozó ITV Digital. A labdarúgó liga ugyan "tűzoltásként" négy évre szóló, 95 millió fontos megállapodást kötött a Sky TV-vel, ezzel azonban csak részben oldotta meg a gondokat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK