Vágólapra másolva!
Pénteken kerül sor a korábbról elhalasztott Kispest-Ferencváros bajnoki mérkőzésre, amelyen az őszi elsőség a tét. Ferencvárosi győzelem esetén ugyanis a zöldek telelhetnek az élen, míg a sereghajtó Kispest számára egyrészt az utolsó helyről való elmozdulás, másrészt Szurgent Lajos vezetőedző további sorsa a tét.

A hírek szerint a kispesti keretben komolyabb játékosmozgás várható a szünetben, éppen az Üllői útról érkezhet Hrutka János, Varga Zoltán és Földvári Csaba, sőt, a Fradinál két évvel ezelőtt edzőként tevékenykedő, azóta pedig a Dinamo Zagrebnél tréneri feladatokat ellátó Marijan Vlak szerepvállalása is szóba került.

Kispesten eleve az utolsó öt fordulóra kötöttek szerződést a hűséges szakvezetővel, Szurgent Lajossal, aki maga sem titkolta, további sorsa a Fradi és persze saját csapata kezében van.

"Garami József együttese sokkal erősebb játékosállománnyal rendelkezik a miénknél" - ismerte el Szurgent. "Talán a kulcsemberek, Lipcsei, Gera, Tököli és kikapcsolása esetén lehet esélyünk, de akár azt is mondhatnám, tizenegy ferencvárosit kellene semlegesíteni, ami lehetetlen vállalkozás. Már az egy pont megszerzése esetén is boldog lennék, a győzelem pedig a csodával lenne határos, hiszen sok fiatal kap majd helyet a csapatunkban."

A Ferencváros szakvezetőjének, Garami Józsefnek két problémával kell megbirkóznia a csapat összeállításakor. Dragóner sérülése még mindig nem jött teljesen rendbe, Kapic pedig csütörtökre belázasodott. Ugyanakkor a rutinos mester akkor sem lenne nyugodt, ha a legjobb tizenegy futhatna ki a Bozsik-stadion "gyepére".

A Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20021130aborsodi.htmlA Borsodi Liga menetrendje és eredményei/sport/magyarfoci/20020719aborsodi.html

"Tökéletes koncentrációra lesz szükségünk, mivel a Kispest a létéért, azaz a bennmaradásért küzd, ezért minden labdáért ádáz csata dúl majd a pályán" - jósolta Garami. "Az ellenfélnél Bárányos és Sasu külön figyelmet érdemel, de összességében bízom a sikerünkben, elvégre az utolsó pillanatban nem lenne szabad kiengedni a kezünkből az őszi elsőséget. Ez már csak azért is fontos lenne, mert tavasszal az Újpest elleni rangadóval kezdünk, aztán a ZTE ellen lépünk pályára a kupában, majd megyünk Debrecenbe, ami kőkemény hétnek ígérkezik."

A Fradinál éppen a mesteredző által említett márciusi fellépések miatt abban is bíznak, hogy a két sárga lappal rendelkező Gera és Vukmir nem részesül hasonló figyelmeztetésben Kispesten, ugyanis mindketten alapemberek a zöldeknél.

Az őszi idény zárómérkőzése pénteken 18 órakor kezdődik a Bozsik-stadionban, a játékvezető Hanacsek Attila lesz. A találkozót az m2 közvetíti.

Bánki József