Vágólapra másolva!

Negyed órát csúsznak az olasz bajnokik

A hétvégén valamennyi olasz bajnoki mérkőzés 15 perccel később kezdődik, mert a futballisták így kívánnak tiltakozni az utóbbi időben elharapózó szurkolói erőszak ellen.

"A rajongók már a testi épségünket is veszélyeztetik, s emellett nem mehetünk el szó nélkül. Ezért a meccsek előtt minden csapatkapitány felolvassa a kiáltványunkat" - jelentette ki a játékosok szakszervezetének szóvivője.

Péntek éjjel Francesco Baldini, a második ligás Napoli védője könnyebben megsérült, amikor néhány drukker megverte őt, kocsiját pedig megrongálta. Két hete a szintén Serie B-ben szereplő Messina kapusát egy pályára berohanó néző leütötte.