Vágólapra másolva!
Sztipánovics Barnabás ismét eredményes volt, Romário újra a góllövő cipőjében tündököl, míg Románia és Svájc botrányoktól volt hangos.

A brazil pontvadászat rájátszásában a hét végén már az elődöntők első mérkőzéseit rendezték meg, és itt is az eddigi trend érvényesült, hiszen az alapszakaszban rosszabb helyen végzett együttesek szereztek előnyt mindkét párosításban. A pontvadászatot a hetedik pozícióban záró Fluminense a Maracanában fogadta az alapszakasz bronzérmesét, a Corinthianst, és a találkozó során leginkább a középpályán gyűrköztek egymással az együttesek. A gólszerzés végül a hazaiaknak sikerült, és a találatot ki is szerezhette volna más, mint a veterán gólvágó, Romário, aki Roni passzát értékesítette.

Romário parlamenti képviselő lesz/sport/focivilag/20020124romario.html

Ezt követően a paulista együttes gőzerővel támadott, és az utolsó percben úgy tűnt, hogy erőfeszítéseit siker koronázza, hiszen Valber kezezése miatt a játékvezető tizenegyest ítélt. Guilherme azonban a kapusba bombázta a büntetőt, így a Flu várhatja előnnyel a szerdai visszavágót.

A másik elődöntőben a rájátszásba csak jobb gülkülönbségének köszönhetően kerülő Santos még nagyobb előnyt tudott szerezni a Grémióval szemben. Pelé egykori klubja, amely tele van fiatal focistákkal, Alberto révén szerzett vezetést, majd a támadó megint betalált, és végül a mindössze 18 esztendős Robinho állította be a 3-0-s végeredményt. A vendégek egyébként a találkozó nagy részében a világbajnokságon is látott Anderson Polga kiállítása miatt emberhátrányban futballoztak.