Aragonés az ideális edző Gil y Gil számára

Amikor az Atlético Madrid 2000 nyarán kiesett a legjobbak közül, a klub elnöke, Jesús Gil y Gil azt ígérte a drukkereknek, hogy csak egy esztendőt kell a "pokolban" tölteniük. Nos, az egy évből kettő lett, de a fővárosi együttes most ismét ott van a legjobbak között, sőt, 11 forduló után a városi rivális Reallal azonos pontszámmal az ötödik helyen áll. Mindez nagyrészt a trénernek, Luís Aragonésnek köszönhető, akinek egy év alatt sikerült alapjaiban megváltoztatnia a gárdát.

Tavaly nyáron, amikor az Atlético Madrid éppen hogy csak elkerülte a feljutást, a drukkerek hangulata nem volt éppen a legrózsásabb, ám Jesús Gil y Gilnek sikerült felvidítania a szurkolótábort.

Ez talán az első eset volt, amikor a presidente a klub hívei szerint is jót tett egy új szakember kinevezésével (1987 óta az Atlético 37 alkalommal váltott edzőt), mivel a kispadra Luis Aragonés került, aki valóságos legendának számít az egyesületnél. Az idős mester játékosként Luís néven szerepelt, tíz éven keresztül ontotta a gólokat az Atlético színeiben (1970-ben gólkirály is volt), hogy 36 esztendősen arrébb üljön a kispadon, és edzőként dolgozzon tovább a madridiaknál. Több megszakítással összesen 14 szezont húzott le eddig a klubnál, és tavaly nyári visszatérésével ismét éreztette, hogy számára az Atléticónál nincsen fontosabb egyesület.

Az El Sabio de Hortaleza, azaz a hortalezai bölcs becenévre hallgató (Hortaleza Madrid azon kerülete, ahol a szakvezető született) Aragonés három focistát is magával hozott az élvonalban 2001-ben harmadik helyet szerzett RCD Mallorcától, és összesen 13 új labdarúgót szerződtetett tavaly nyáron, akik közül csak kettőnek nem volt élvonalbeli tapasztalata. Ezzel a játékoskerettel, amely bármelyik első osztályú klubnak a becsületére vált volna, a feljutás nem okozott nehézséget, és ezt követően az is nyilvánvaló volt, hogy az Atlético célja a legjobbak között nem a kiesés elkerülése lesz. Ez már csak az új szerzemények számából és minőségéből is következett, hiszen a klub a nyáron összesen tíz labdarúgót igazolt, ráadásul nem is akárkiket.

Az AC Milantól például mindjárt öten is érkeztek, igaz, Fabricio Coloccini nem közvetlenül Milánóból tette át a székhelyét Madridba, hiszen ő az előző idényben is Spanyolországban futballozott, mégpedig a Deportivo Alavésben. A fiatal argentin középhátvéd ugyan kiváló teljesítményt nyújtott a vitóriaiaknál, ám Milánóban még mindig nem tartottak rá igényt, inkább ismét kölcsönadtak.

Hasonlóan jártak el a milánói spanyol különítmény többi tagjával, José Marival és Javi Morenóval is, akik szinték az Atléticóba kerültek. De a piros-feketéké lett Cosmin Contra is, akit szintén jól ismerhetnek Spanyolországban, mivel korábban ő is az Alavésban futballozott, mégpedig egészen kiválóan. Az ötödik ex-milanista kiléte viszont már hatalmas meglepetést jelentett, mivel Demetrio Albertini neve valósággal összeforrott a Milanéval. Az átalakult milánói gárdában ugyanis nem volt szükség rá, Aragonésnek pedig nagyon jól jött a tapasztalata.

Az, hogy az Atlético ilyen jó üzleti kapcsolatot épített ki a rossonerókkal, minden bizonnyal nagyban köszönhető a madridiak sportigazgatójának, az egykori kiváló portugál támadónak, Paulo Futrének, aki játékos-pályafutása során az északolasz klubnál is megfordult. Az apró termetű exfutballista saját elmondása szerint egyszerű módszert dolgozott ki az üzleti tárgyalásokra: "Az unalomig ismételgetem az ajánlatomat, egészen addig, amíg a tárgyalópartner meg nem unja, és el nem fogadja." Ez mindenesetre bejött, hiszen az öt, Milánóból érkezett focistáért egyetlen eurót sem kellett fizetni, és egészen jövő nyárig nem is kell. Hasonló a helyzet a Real Oviedótól kölcsönvett kapussal, Estebannal is, így a klub összesen mindössze 12,5 millió fontot adott ki a holtszezonban. Ennyi pénzért olyan labdarúgókat sikerült megszerezni, mint a barcelonai Sergi, a Las Palmas-i Jorge, a deportivós Emerson és a valladolidi Luís García.

Az így verbuvált, meglehetősen bő játékoskeret lehetőségeit Aragonés igyekszik is maximálisan kihasználni, és az elmúlt években elterjedt rotációs szisztémát használva állítja össze kezdő tizenegyét hétről hétre. Ennek köszönhetően nemhogy olyan focista nincsen az Atléticóban, aki minden bajnokin kezdett volna, de még olyat sem találni, aki mindegyik mérkőzésen pályára lépett volna. Mindez persze azért is fordulhatott elő, mert az első öt fordulóban összesen öt játékost állítottak ki a madridiaktól, a Málaga CF ellen mindjárt hármat is. A kiállítottak között volt Fernando Torres is, aki valószínűleg csak emiatt hagyott ki két mérkőzést, a többi összecsapást ugyanis mind végigjátszotta.

A rengeteg ismert focista között ugyanis a fiatal csatártehetség számít a legnagyobb sztárnak, nem véletlenül: a hispán szakemberek szerint ugyanis Raúl felbukkanása óta nem volt ilyen tehetséges spanyol futballista. Az ifjonc 11 forduló alatt ötször volt eredményes, és sokan már a nagyválogatottba követelik, miközben Gil y Gil a maga extravagáns módján kijelentette, hogy Torrest még Ronaldóért cserébe sem adná oda senkinek. A csatár fejlődése szempontjából ideálisnak mondható, hogy éppen Aragonés az edzője, hiszen Luís híres kiváló pedagógiai érzékéről. A trénernek sikerült elérnie, hogy Torres ne "szálljon el" a hirtelen jött hírnévtől, és az Atlético-drukkerek ezért is hálásak a szakvezetőnek. Többek között...