Vágólapra másolva!
Szombaton és vasárnap a 17. forduló mérkőzéseivel zárul a Borsodi Liga őszi idénye, a pontvadászat - eltekintve a tizenharmadik körből elhalasztott, s december 6-án sorra kerülő Kispest-Ferencváros találkozótól - márciusban folytatódik.

A labdarúgó NB I első és második helyezettjének csatája általában kiérdemli a rangadó titulust. Nincs ez másként a hét végi MTK-FTC összecsapás esetében sem, ráadásul a két klub között az utóbbi időben - a tulajdonostól kezdve a szakmai vezetésig - komoly átjárás alakult ki, a szurkolótáboroknál viszont továbbra is ez a derbi az "örökrangadó".

A listavezető MTK hazai pályán eddig százszázalékos, s nem titok, a kékeknél a hibátlan mérleg megtartása a cél. Még akkor is, ha három sárga lapja hiányzik majd a találkozóról a nagy kedvenc, Illés Béla. Az MTK csapatkapitánya szerint a Ferencvárosnak erősebb a játékosállománya, ám ettől még nyerhet a kék-fehér együttes.

Egervári Sándor vezetőedző eltiltott frontemberéhez hasonlóan, ám némileg árnyaltabban fogalmazott: "Tiszteljük a Ferencvárost, remek játékosokkal rendelkezik, nagyszerű szakvezetők irányítják, vagyis nem véletlen a jó őszi szereplése. Háromesélyes mérkőzésre számítunk. Nálunk Illés sajnos nem léphet pályára, viszont már eddig is túlteljesítettük az őszre előirányzott pontmennyiséget. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk még nagyobb előnnyel pihenőre vonulni."

A Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20021123aborsodi.htmlMenetrend, eredmények/sport/magyarfoci/20020719aborsodi.htmlFradi-MTK közös gazda=Fotex!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28784

A rendezők ötezer nézőt várnak az örökrangadóra, kétezer jegyet átküldtek az ősi vetélytársnak, amelyekből az Üllői úti pénztárakban több mint ezer már el is fogyott. Köztudott, hogy a zöldek szakmai igazgatója, Garami József - segítőjével, Pölöskei Gáborra együtt - éppen az MTK-tól érkezett tavaly télen a Ferencvároshoz, így a rutinos szakvezető alaposan ismeri a nagy vetélytárs erényeit, s talán hiányosságait is. "Bízom abban, hogy a mögöttük álló nehéz ősz ellenére vasárnap frissen lépnek pályára a játékosaim" - kezdte az Üllői útiak mestere. "A bajnokság és az UEFA-kupa mellett öt futballistánk is szerepelt a válogatottban, így érthető, ha az idény végére elfáradnak egyesek. Viszont mindannyian tudjuk, milyen fontos, a bajnoki végeredményt is alaposan befolyásoló meccs előtt állunk. Ám minden tavasszal dől majd el, amikor kétszer is találkozunk még legnagyobb riválisainkkal. Ha vasárnap nem kapunk ki, akkor minimális maradhatna a különbség az MTK és köztünk, s egy jó tavaszi szerepléssel ledolgozhatnánk a hátrányt. Az összeállítást illetően Dragóner játéka kétséges, továbbá a két klub megállapodása alapján az MTK-tól kölcsönbe érkezett Szili sem léphet pályára."

A vasárnapi derbit (mtv, 17 óra) a szeptemberi Üllői úti mérkőzéshez hasonlóan - amelyen akkor 1-0-ra a kék-fehérek nyertek - Bede Ferenc vezeti. A két együttes eddig 184-szer csapott össze.

A két csapat várható összeállítása:
MTK: Hajdu - Molnár, Szmiljanics, Komlósi, Elek - Zavadszky, Jezdimirovics, Füzi, Rednic - Ferenczi, Dragan Alin.
Ferencváros: Szűcs - Balog, Vukmir, Gyepes - Kriston, Lipcsei, Kapic, Szkukalek - Gera, Tököli, Leandro.

A 17. forduló műsora:
szombat:
Sopron - Kispest-Honvéd 13 ó, v: Kiss B.
Dunaferr - Siófok 13 ó, v: Világi
Zalaegerszeg - Újpest 13 ó, v: Szarka
Videoton - Békéscsaba 14 ó, v: Fábián
Debrecen - Győri ETO 18 ó, v: Hajdó
vasárnap:
MTK Hungária - Ferencváros, Hidegkuti-stadion 17 ó, v: Bede

Bánki József