Vágólapra másolva!
Alaposan feldúsult az UEFA-kupa mezőnye a harmadik fordulóra, hiszen a Bajnokok Ligája csoportköréből idekerült nyolc gárda is csatlakozott a csapatokhoz. Mind a nyolc együttes csütörtökön lép pályára, és a legnagyobb érdeklődés talán a Liverpool szereplését kíséri, hiszen a Vörösöket előzetesen a BL-ben is esélyesnek tartották.
Forrás: EPA
Szabics (balra) az idei UEFA-kupa sorozatban már négy gólnál jár Fotó: EPA

Volt BL-es csapatot kapott a Ferencvárost kiverő Stuttgart is a belga FC Bruges képében, míg a Kabát Péterrel felálló Denizlispor a Lyon ellen szerepel majd. További két magyar érdekeltségű együttesnek lehet még szurkolni: a Sturm Graz a Lazio, míg a Dinamo Kijev a Besiktas ellen veszi fel a küzdelmet.

Az UEFA-kupa egyáltalán nem ismeretlen terület a Liverpool számára, hiszen a Houllier-éra legnagyobb sikerét éppen ebben a sorozatban érte el a csapat, amikor 2001-ben megnyerte a trófeát egy emlékezetes fináléban az Alavés ellen. A Vörösök azonban most szívesen lemondtak volna az újabb UEFA-kupa győzelem lehetőségéről a Bajnokok Ligája kedvéért. Az angoloknak a holland Vitesse Arnhem (ez a csapat verte ki a Lisztessel felálló Werder Brement) otthonában kell pályára lépniük, és a csapatban ismét ott lehet az angol válogatott Steven Gerrard, akit Houllier mester az elmúlt két hétben fegyelmezési okok miatt nem játszatott.

A tréner úgy vélte, hogy a középpályás túlságosan is elhitte az őt dicsérő hangokat, és ezért esett vissza a teljesítménye, ám ez a lecke az edző szerint elég volt a számára. Ismét az utazó keretben lesz a sérüléséből felépült Stéphan Henchoz, de ő valószínűleg csak kispados lesz, elképzelhető viszont, hogy az utóbbi több hibát is védő lengyel kapus, Jerzy Dudek is csak itt kap helyet, és Houllier Chris Kirklandnek ad lehetőséget. A hollandok tisztában vannak vele, hogy nem ők az esélyesek, de ugyanez volt a helyzet a Werder elleni párharc előtt is. Nehezíti viszont a Vitesse helyzetét, hogy két alapembere, a védő Ruud Krol és a középpályás Nicky Hofs is kidőlt a sorból sérülés miatt.

A Bajnokok Ligájából búcsúzó, ám az UEFA-kupát még elcsípő FC Bruges ellenfele az előző körben a Ferencvárost kiverő VfB Stuttgart lesz, és a két együttes jól ismerheti egymást, hiszen nem is olyan régen, az 1998-99-es szezonban már találkoztak a nemzetközi porondon (akkor a belgák hosszabbítás után jutottak tovább), másfél éve pedig a nyári felkészülési időszakban játszottak egymás ellen. Már akkor is ugyanez a két edző ült a kispadokon, vagyis a Bruges-t Trond Sollied, míg a Stuttgartot Felix Magath irányította. Hazája bajnokságában mindkét csapat kiválóan szerepel, a Bruges az első helyen áll Belgiumban, míg a svábok a harmadikok a Bundesligában, vagyis két kiváló formában lévő együttes csap majd össze. Ám míg a németeknél mindenki egészséges, és a csapat a lehető legjobb összeállításban léphet pályára, addig a hazaiaknál a két szélsőhátvéd, De Cokc és Van der Heyden sem játszhat eltiltása miatt, a rengeteg sérültről (Spilár, Szerebrennyikov, Saeternes, Lange és Stoica) nem is beszélve.

Az Olympique Lyon elnöke, Jean-Michel Aulas a szezon előtt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe való jutást jelölte ki célul, vagyis a korai BL-búcsú nagy csalódást jelent a lyoniak számára. A gárdának az UEFA-kupában való szereplés csak amolyan vigaszágnak számít, ám ez nem jelenti azt, hogy ne vennék komolyan a török Denizlispor elleni párviadalt. Ezt már csak azért sem tehetik, mert Kabát Péter együttese az első körben éppen egy francia csapatot, jelesül a Lorient-t búcsúztatta. A francia gárdából a törökországi találkozón biztosan hiányozni fog a sérüléssel bajlódó Sonny Anderson és Jérome Bréchet, Sydney Govou és Edmílson viszont visszatérhet a csapatba.

A Ferencváros tiltakozó levelet írt az UEFA-nak/sport/magyarfoci/20021115aferencvaros.htmlKi nyeri az UEFA-kupát?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36582

Egy másik magyar érdekeltségű együttes, a Dinamo Kijev BL-kiesőként esélyesnek számít a török Besiktas ellen, ugyanakkor hátrány lehet az ukránok számára, hogy számukra a bajnoki szezon már két hete véget ért. Igaz, az Ukrán-kupában a hét végén pályára lépett az együttes, de a Vorszkla Poltava elleni találkozó nem okozott túl nagy nehézséget a kijeviek számára.

Rendkívül érdekes meccsnek ígérkezik a Sturm Graz-Lazio összecsapás, ahol a Serie A-ban némileg meglepetésre kiválóan szereplő római gárda lesz Szabicsék vendége. A Lazio mestere, Roberto Mancini a rotációs szisztéma híve, így a hét végi, Modena ellen 4-0-ra győztes gárdából a két gólt elérő Corradi, valamint Stam és Simeone el sem utazott Ausztriába, és várhatóan a kezdő csapat is teljesen kicserélődik. Igaz, túl nagy minőségi változást ez nem jelent, hiszen így Fernando Couto, Castroman vagy Chiesa kaphat lehetőséget... Az osztrákok elsősorban Szabics Imre góljaiban bízhatnak, a magyar támadó már négy alkalommal volt eredményes az idei sorozatban, amivel az előkelő második helyet foglalja el a góllövőlistán. A Sturmból a csapatkapitány Günther Neukirchner eltiltás miatt hiányzik majd, a karszalagot így Roman Mählich viselheti. A klub elnöke, Hannes Kartnig elsősorban az anyagi előnyök miatt örül az olasz ellenfélnek, hiszen így biztosan megtelik az Arnold Schwarzenegger-stadion, a továbbjutást illetően viszont nincsenek nagy reményei. "Ha mi jutnák tovább, az olyan ünnep lenne a számunkra, mintha a Karácsonyt és a Húsvétot összevonták volna" - jelentette ki.