Vágólapra másolva!
A hétvége Európa futballpályáin a szuperrangadóké volt: Spanyolországban Barca-Real Madrid, Olaszországban Milan-Inter, Angliában pedig Manchester United-Newcastle találkozóra került sor. A színvonbalbéli különbségekről mindent elárul, hogy a spanyol találkozóról senki sem került be az álomcsapatba. Ott van viszont a hétvégi európai gólzápor két főhőse, a hatgólos belga Somck, illetve a négygólos norvég Wieghorst.
Sébastian Frey (francia, AC Parma): A pármaiak a hét végén 3-0-ra győzték le az AS Romát, és az eredmény alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy a gárda simán nyert, de a diadalhoz az is kellett, hogy a csapat portása, Frey kiválóan védjen. A gall kapusnak legalább négy bravúrt kellett bemutatnia, de minden alkalommal túljárt a római támadók eszén.
Thomas Stehle (német, 1. FC Nürnberg): A nürnbergieknek a müncheni Olimpia-stadionból sikerült elhozniuk egy pontot, ami még akkor is jó teljesítmény, ha az ellenfél "csak" az 1860 München volt. A pontszerzésnél csak az volt váratlanabb, hogy a vendégek mindkét találatát a jobbhátvéd Stehle szerezte, aki kétszer is védhetetlenül fejelt a kapuba.Viktor Onopko (orosz, Rayo Vallecano): A veterán középhátvéd a nyáron tért vissza a spanyol élvonalba, ám mindezidáig többnyire középpályásként vetette őt be edzője. A listavezető Real Sociedad ellen azonban ismét a régi, megszokott posztján léphetett pályára, és jelentős szerepe volt abban, hogy a baszkok nem tudták bevenni a madridi kiscsapat hálóját.Alessandro Costacurta (olasz, AC Milan): A milánói együttes a nyáron annak érdekében igazolta le Alessandro Nestát, hogy felfrissítse védelmét, ám a válogatott futballista sérülése miatt az Inter ellen ismét a veterán Costacurtát kellett pályára küldenie. A 36 esztendős védő azonban megmutatta, hogy még mindig képes kiváló teljesítményre, és csapata egyik legjobbja volt.Mark Iuliano (olasz, Juventus): A torinói csapat immár sokadszor mentett pontot az utolsó percekben. A döntetlent jelentő gólt ezúttal a gárda középhátvédje, Iuliano szerezte. A játékos négy perccel a lefújás előtt fejelt a kapuba, és ennek köszönhetően a Juve megőrizte veretlenségét a tabellán.
Joseba Etxeberría (spanyol, Athletic Bilbao): A baszk együttes katasztrofálisan kezdte a pontvadászatot, de az elmúlt négy fordulóban veretlen maradt, és így feljebb tornászta magát a tabellán. Az Espanyol ellen pedig végre hazai pályán is sikerült azt a játékot nyújtaniuk, amit a drukkerek vártak tőlük, és ez elsősorban Etxeberríának volt köszönhető, aki ellenállhatatlanul futballozott a jobb oldalon.Sean Davis (angol, Fulham FC): A londoni gárda még mélyebb válságba taszította a Liverpoolt azzal, hogy hazai pályán 3-2-es győzelmert aratott a Vörösök felett, és bár az argentin csatár, Facundo Sava két gólt is szerzett, de a mérkőzés hőse mégis az angol utánpótlás-válogatott középpályás, Davis volt, aki egy gólt ért el, és végig uralta a középpályát.Morten Wieghorst (norvég, Bröndby IF): Amikor a nyáron Michael Laudrup lett a Bröndby edzője, akkor látványos támadójátékot ígért a koppenhágai együttesnél, de ezt eddig nem nagyon sikerült megvalósítania. A hét végén aztán a Farum ellen végre kijött a lépés a csapatnak, aminek eredménye egy 7-1-es győzelem volt, Wieghorst egymaga négyszer volt eredményes.Alekszandr Hleb (belarusz, VfB Stuttgart): A fehérorosz futballista képességeiről a magyar drukkerek többször is meggyőződhettek idén: áprilisban a válogatottban, októberben pedig a Stuttgart színeiben a Fradi ellen. A középpályás a hét végén a Bundesligában a Hannover ellen rúgott fantasztikus gólt, amelynek során úgy szlalomozott át a vendégek védelmén, mint egy műlesikló.
Ruud van Nistelrooy (holland, Manchester United): A németalföldi gólvágó remek hetet zárt, hiszen előbb a válogatottban szerzett gólt a németek ellen, majd a hét végén a Manchesterben bizonyította, hogy kiváló formában van. A Newcastle United elleni rangadón mesterhármast vágott, és a mérkőzés egyik legjobbja volt.Wesley Sonck (belga, RC Genk): A válogatott csatár a jövőben valószínűleg piros betűs ünnepként fogja számon tartani november 23-át, szombaton ugyanis olyan dolog sikerült neki, ami csak keveseknek adatik meg: a St. Trond elleni bajnokin egymaga hat gólt ért el. Úgy látszik, Sonck az elmúlt két szezonhoz hasonlóan most sem szeretné kiengedni a kezéből a belga gólkirályi címet.