Vágólapra másolva!
A bajnokság kezdete előtt még csak a sportbéli indokok miatt beszéltek krízisről a Kaiserslauternnel kapcsolatban, és azt valószínűleg senki sem gondolta komolyan, hogy a pályaedző, Reinhold Stumpf menesztésével sikerült megoldani a problémát. Miközben a gárda egyre lejjebb csúszott a tabellán, kiderült, hogy a gondok sokkal mélyebben gyökereznek, és nyilvánosságra került, hogy a vezetőség még többet hibázott, mint a játékosok a pályán.

Alig több mint egy évvel ezelőtt a Kasierslautern még mint a Bundesliga listavezetője szerepelt, hiszen a csapat első nyolc mérkőzését megnyerte, és ezzel új német rekordot állított fel. A későbbiekben azonban kiderült, hogy a kezdeti kiváló szereplés csak a jó sorsolásnak, na meg a szerencsének volt köszönhető, és az együttes végül a nyolcadik pozícióban fejezte be a pontvadászatot, amivel még az UEFA-kupáról is lecsúszott, sorozatban immár másodszor. Az Intertotó-kupában pedig nem termett túl sok babér a Vörös Ördögöknek, hiszen a cseh FK Teplicétől elszenvedett 4-1-es vereségnek köszönhetően már a harmadik körben kiestek. Ez utóbbi találkozón már nem Stupmf volt Brehme segítője, a pályaedzőt ugyanis menesztették.

Ez azonban semmilyen problémát nem oldott meg, hiszen a csapat teljesítménye ezzel szemernyit sem javult, sőt, ha lehet, még rosszabb lett. A gárda az első három mérkőzéséből csak egy pontot tudott szerezni, és a Mönchengladbach ellen elszenvedett 3-0-s vereség után a tréner, Andreas Brehme felállt a kispadról. Vele együtt a klub ügyvezető elnöke, Jürgen Friedrich is távozott - ő ugyanis már korábban kijelentette, hogy kitart Brehme mellett, és ha őt menesztik, akkor követni fogja. Hamarosan kiderült azonban, hogy Friedrich jobban járt a távozásával, hiszen pár napon belül minden a feje tetejére állt a vezetőségen belül. Nyilvánosságra került ugyanis, hogy az egyesület adóssága összesen 17,8 millió euró, amiért természetesen a klub igazgatótanácsa a felelős. A Kaiserslautern anélkül kezdett bele a Fritz Walter-stadion felújításába, hogy meglett volna hozzá a megfelelő anyagi fedezete, és a renoválást végző építőipari cég október elején benyújtotta a számlát. De az is napvilágra került, hogy a klub még mindig nem fizette ki a tavaly leigazolt brazil középpályás, Lincoln vételárát (négymillió euró), sőt, a klub megmentését céljául kitűző Unser FCK nevű társaság szerint további törvénytelenségek is történtek az elmúlt években. Szerintük Friedrich jó néhány játékost csak azért igazolt le, mert egy bizonyos ügynökséggel álltak szerződésben, és egy meghatározott összeg neki is "leesett".

Berlinben győzött a Werder/sport/focivilag/20021123berlinben.htmlA Bundesliga állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20021123abundesliga.html

A csapat a pályán, a klub vezetősége pedig a nyilvánosság előtt "égette magát": a német sporttelevízió élő adásában az igazgatótanács elnöke, dr. Robert Wieschemann hebegett-habogott, és vált közröhej tárgyává. Egy napra rá le is mondott posztjáról, és magával rántotta a tanács többi tagját is, a klub így vezetőség nélkül maradt. Jobban mondva igazgatótanács nélkül, mert az ügyvezető igazgatói posztot időközben a svájci René C Jäggi foglalta el, aki az FC Baseltől érkezett. Neki valamelyest sikerült helyreráznia a katasztrofális anyagi helyzetet, megegyezett a stadion felújítását végző céggel a tartozás kifizetésének csúsztatásáról, sikerült elérnie, hogy a klub hitelt kapjon egy banktól, és szükség törvényt bont alapon ötmillió euróért eladta a gárda legértékesebb futballistájának, Miroslav Klosének a transzferjogait egy részvénytársaságnak.

A klub tehát pillanatnyilag megmenekült a csődtől, de csak a zöldasztalnál. A csapat ugyanis tovább folytatta mélyrepülését az új trénerrel, a belga Eric Geretsszel is, akinek vezérletével az együttes tíz mérkőzésből mindössze egyet tudott megnyerni, hat alkalommal viszont vereséget szenvedett. Tíz forduló után a 'Lautern az utolsó helyet foglalja el a tabellán, és helyzete meglehetősen reménytelennek tűnik. A csapaton belül egyre nagyobb a feszültség, és a játékoskeret is két részre szakadt. A Hannover elleni hazai vereséget követően a két tábor majdnem összeverekedett az öltözőben: a Basler, Sforza és Georg Koch vezette klikk azzal vádolta Hengent, Riedlt és Harry Kochot, hogy csak alibiznek, és ezzel elkerülik a kritikát, míg a többiek felvállalják a kockázatot a pályán, és így értelemszerűen többet is hibáznak. Geretsnek tehát nincsen egyszerű dolga, a szakvezető lassan már minden játékost kipróbált, aki csak rendelkezésére áll: a legutóbbi bajnokin nem Georg Koch, hanem a fiatal Wiese állt a kapuban, és pályára lépett már az amatőröktől felhívott máltai Michael Mifsud, a korábban teljességgel mellőzött Bjelica és Klos, ám mindhiába. Úgy tűnik, a Kaiserslautern zuhanását semmi sem tudja megállítani.