Vágólapra másolva!
Az elmúlt években a Chelsea FC igyekezett nemzetközileg is ismert focistákat szerződtetni, lehetőleg külföldről, és így igazi nemzetközi társulattá vált: nem csoda, hogy a klub volt az első angol egyesület, amely csak légiósokból álló csapatot küldött pályára a Premiershipben. Az idén viszont elfogyott a pénz, aminek köszönhetően a nyáron mindössze egy labdarúgó érkezett, ő is ingyen, ám úgy tűnik, hogy a gárda ennek ellenére remekül szerepel.

A londoniak korábban elsősorban az olasz játékospiacról vettek focistákat, hiszen a Serie A-ból szerződtették például Gianfranco Zolát, Pierluigi Casiraghit, Roberto di Matteót, Mario Stanicot és Marcel Desailly-t is, de az elmúlt években inkább a Primera División felé fordult a klubvezetés figyelme, köszönhetően valószínűleg annak, hogy a mester, Claudio Ranieri a spanyol Valencia CF-t is vezényelte.

A legutóbbi igazolások nagyobb része Spanyolországból érkezett, így Boudewijn Zenden, Jimmy Floyd Hasselbaink és Emmanuel Petit is innen szerződött át Londonba. Az idén nyáron is ezt a piacot vette célba a Chelsea, de a tervezett transzferekből végül csak egyet sikerült végrehajtani: az RCD Espanyol fiatal középpályása, Enrique de Lucas igazolt a Stamford Bridge-re, mégpedig ingyen, mivel szerződése lejárt a barcelonaiaknál.

A másik két kiszemeltet, a Real Madridban szereplő Flávio Conceicaót és Geremi Ndjitapot viszont nem tudták megszerezni az angolok. Ennek pedig elsődleges oka a pénz volt: az elmúlt évek egyre növekvő átigazolási összegei, valamint fizetései, kombinálva azzal, hogy a londoniak immár két éve nem szerepeltek a Bajnokok Ligájában, és az UEFA-kupában is korán elbúcsúztak a további küzdelmektől, azt eredményezték, hogy a Chelsea tekintélyes adósságot halmozott fel. Az elmúlt szezonban az ajándéktárgyak eladásából és a jegyértékesítésből származó bevételek ugyan több mint az ötszörösére növekedtek, de a kiadások még drasztikusabb mértékben nőttek, így a klub vesztesége 16,5 millió fontra duzzadt, azaz csaknem ötmillióval több, mint a 2000-2001-es idény végén.

A focisták igényei viszont nem csökkentek, a Chelsea a nyáron azért veszítette el egyik legtehetségesebb középpályását, az olasz Samuele Dalla Bonát, mert nem tudott versenyre kelni az AC Milan által ajánlott szerződéssel. Ráadásul a csapat egyik legjobbja, az izlandi Eidur Gudjohnsen is szeretett volna módosítani kontraktusán: a 23 esztendős támadó szerződése még három évig érvényes, de amikor két éve megvették, még nem számított sztárnak, és így fizetése jóval alacsonyabb a csapattársaiénál.

A támadó azonban a legutóbbi idényben nyújtott teljesítménye alapján (30 mérkőzésen 14 alkalommal volt eredményes) joggal jelenthette ki, hogy ennél többet érdemel. A focista ügynöke, Peter Harrison meg is kezdte a tárgyalásokat a Chelsea új ügyvezető igazgatójával, Trevor Birchcsel, de a felek egyelőre nem tudtak megegyezésre jutni, így előfordulhat, hogy az izlandi a nyáron elhagyja a klubot.

Ranierinek tehát tulajdonképpen a tavalyi kerettel kellett nekivágnia a szezonnak, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy ez inkább előnyére vált a csapatnak. Egy kisebb hullámvölgytől eltekintve (szeptember végén egymás után két mérkőzésen is kikapott a gárda, valamint kiesett az UEFA-kupából a norvég Viking Stavanger ellenében) ugyanis a Chelsea várakozáson felül szerepel, 14 forduló után a harmadik helyet foglalta el a tabellán.

Érdekes módon a siker leginkább két olasz futballistához köthető: a kapus Carlo Cudicinihez, aki a legutóbbi öt mérkőzésen nem kapott gólt, és teljesítményének köszönhetően meghívták a squadra azzurrába, illetve a csatár Gianfranco Zolához, aki a rutint képviseli.

Zola ebben az idényben sokadvirágzását éli a Chelsea-ben, a támadó, aki még 1996-ban szerződött Angliába, és ezzel tulajdonképpen megnyitotta a sort az olasz focisták előtt, fantasztikus formában futballozik. Eddig egyetlen mérkőzést sem hagyott ki, és már kilenc gólnál tart, aminél többet egyetlen futballista sem szerzett eddig a Premiershipben. Ahhoz képest, hogy nem is olyan régen még a visszavonulását fontolgatta, ez nem rossz eredmény. Ráadásul Gianfranco az igazi profi megtestesítője, 36 évesen is ugyanolyan elánnal hajt az edzéseken - igazi példakép a klub fiatal játékosai számára.

Márpedig utóbbiból örvendetesen sok van a londoniaknál. Ebben a szezonban már négy olyan futballista is pályára lépett a bajnokságban, aki még nem töltötte be huszadik életévét, igaz, közülük csak ketten saját nevelésűek. A német hátvéd, Robert Huth, aki 1984-es születésű, még 2000 nyarán érkezett az Union Berlinből, míg a vele egykorú portugál támadó, Filipe Oliveira az FC Portótól jött tavaly nyáron - példájuk azt bizonyítja, hogy a Chelsea tehetségkutatóinak figyelmét senki sem kerüli el. A húszesztendős Jo Keenan és a 19 éves Carlton Cole viszont mindig is a Chelsea focistája volt, és közülük különösen utóbbi számít hatalmas tehetségnek.

A támadó már az előző szezonban bemutatkozott a Premiershipben, és rögtön második találkozóján, a Middlesbrough FC ellen gólt szerzett, a jelenlegi pontvadászatban pedig az első fordulóban betalált. Ő eddig csak azért játszott viszonylag kevés mérkőzést, mert egy sérülés hátráltatta, de kvalitásairól mindent elmond, hogy Ranieri kijelentette: pályafutása során még sohasem dolgozott olyan tehetséges fiatallal, mint Cole.