Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága pénteken délben tárgyalta Thomas Sowunmi ügyét, aminek a végén a testület kihirdette: a Dunaferr játékosa szabadon igazolható.

A Dunaferr válogatott labdarúgója, a számára a szerződésben rögzített, ám ki nem fizetett összegek miatt jelentette fel klubját, s a liga fegyelmi grémiuma első fokon a csatárnak adott igazat, ám az újvárosi egyesület fellebbezett, ezért volt szükség újabb tárgyalásra. A bizottság azonban most már jogerőre emelte a határozatot, azaz Sowunmi szabadon igazolhatóvá vált.

Győrött harcolhat edzőjéért az Újpest/sport/magyarfoci/20021122gyorott.html

Az ügy pikantériája, hogy szombaton a Dunaferr a Ferencvárossal mérkőzik az Üllői úton, márpedig a Fradinál már nyáron komolyan felmerült Sowunmi szerződtetése. Nem titok: Garami József szívesen látná együttesében a gyors és fizikailag felkészült futballistát, ám ehhez bizonyára lesz még egy-két szava a Dunaferrnek is. A határozat után azonban jelenleg Sowunmi kezében a döntés, abban is, hogy pályára lép-e a Ferencváros elleni, szombati bajnokin.

A dr. Tóth Sándor elnökletével megtartott tárgyalás után megkérdeztük Burján Attilát, az MLL fegyelmi bizottságának titkárát, aki a döntés hivatalos indoklásaként kijelentette: "A fegyelmi bizottság helyben hagyta az igazolási és átigazolási bizottság első fokú határozatát, azaz Thomas Sowunmi a mai naptól szabadon igazolható. A testület megállapította ugyan, hogy az összegszerűségben változás történt, mivel a Dunaferr az eltelt időszakban részben törlesztett az adósságából a játékos felé, ám a tartozás tény továbbra is fennáll. Ez pedig szerződésszegést jelent, a bizottság ezért hozta azt a döntést, miszerint Sowunmi játékjogosultsága péntektől szabaddá vált."

Bánki József