Vágólapra másolva!
A Moldova elleni barátságos mérkőzés ugyan 1-1-re végződött, de Gellei Imre szövetségi kapitány úgy vélte, a magyar labdarúgó-válogatott számára szükség van ehhez hasonló összecsapásokra. Dárdai szerint a csapat legalább nem száll el az utóbbi hónapok sikereitől.

Egy rossz szava sem lehet a magyar labdarúgó-válogatott tagjainak a közönségre, hiszen a szerdai, Moldova elleni mérkőzésre az Üllői úti stadionba kirándult hatezer szurkoló a csalódást keltő 1-1 ellenére nem bántotta a labdarúgókat. Persze a 15. percben, a vendégek vezetését követően felhangzott az "ébresztő", később a "harcoljatok" kiáltás is, ami Dárdai pazar - átemelős - gólja után maradt csak abba.

Érdekes egyébként, ahogy a nézők, úgy Gellei Imre szövetségi kapitány sem élte meg tragédiaként a döntetlent. "Tudtam, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, továbbá bebizonyosodott, szükség van ezekre a fellépésekre. Nem tagadom, az első félidőben igen előzékeny vendéglátóknak bizonyultunk, ugyanakkor pontatlan játékunk dacára is akadtak helyzeteink, ezek azonban sajnos kimaradtak. Viszont amennyiben a San Marino ellen mesterhármast elért Gera Zoltán nevétől volt joggal hangos a lelátó, úgy ezúttal a moldovai kapus, Hmaruc teljesítményét illik kiemelni mint a mezőny legjobbjáét. A hálóőr több kritikus szituációban mentett határozottan. A vendégek egyébként jól futballoztak, nem véletlen, hogy az Eb-selejtezőn Csehország is csak a hajrában csikarta ki ellenük a győzelmet, miután kiállították a moldovai középhátvédet, azt pedig talán nem kell ecsetelni, miszerint a cseh futball jóval a miénk előtt jár. Csapatomról szólva, az akarással, a hozzáállással nem volt gond, ráadásul a közönség most is szenzációsan buzdította a csapatot, s bár számunkra természetesen csalódás az eredmény, el kell ismernem, az 1-1 igazságos" - nyilatkozott közvetlenül a lefújást követően a szakember.

Gellei elégedetthttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29879

"Jól ismerjük a magyar csapatot, speciálisan készültünk ellenük, és sokat tanultunk a tavaszi 2-0-ra elvesztett otthoni mérkőzésünkből is. Akkor a magyarok remekül kihasználták hibáinkat, most azokat kijavítottuk, s mivel fiatal a csapatunk, ezt az eredményt nagy sikernek könyveljük el" - értékelte csapat teljesítményét Victor Pasulko, a moldovai válogatott szövetségi kapitánya

A magyar együttes gólját szerző Dárdai Pál ekképp elemezte röviden találatát, valamint a 90 percet: "Már a Bundesligában, a Bayer Leverkusen ellen megpróbálkoztam egy ehhez hasonló átemeléssel, ám akkor Butt kapus 'leolvasta' a szándékomat, hárított, én pedig Huub Stevenstől, a Hertha edzőjétől kisebb letolást kaptam. Örülök, hogy ezúttal viszont tökéletesen sikerült az ejtés, már régóta vágytam egy újabb válogatott gólra."

Kérdésünkre, miszerint a tavaszi Eb-selejtezők előtt mennyire vetheti vissza a csapatot ez az eredmény, Dárdai ezt felelte: "Noha megvolt a lehetőségünk a győzelemre, nem baj, hogy nem sikerült ez, mert így legalább senki sem száll el attól, milyen jó őszt produkáltunk. Vallom, ebben a mostani válogatottban benne van a jó eredmény, igaz, mindezt csak tökéletes egységben és teljes koncentrációval érhetjük el."

Bánki József