Vágólapra másolva!
Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, elsőként a török Hasan Sast és a szenegáli Pape Bouba Diopot.
Forrás: EPA
Hasan Sas a vébén reme- kelt, a Galatában már nem megy neki annyira a játék Fotó: EPA

Ankarában látta meg a napvilágot 1976. augusztus elsején, a helyi Ankaragücüben kezdte pályafutását. Tizenkilenc évesen mutatkozott be a török élvonalban, két évvel később igazolt a Galatasarayba. Ez elősegítette a válogatottba való bekerülését, címeres mezben 1998. áprilisában mutatkozott be, majd fél évvel később a finnek elleni hazai Eb-selejtezőn szerepelt ismét a válogatottban - ezt követően másfél évig nem válogatták be. Ennek oka az volt, hogy az egyik doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott, szervezetében az aferin nevű tiltott szert találták. Féléves eltiltását követően visszaverekedte magát a Galata kezdő tizenegyébe, tagja volt a 2000-ben UEFA-kupát nyert gárdának, ott volt az Európa-bajnokságon is.

Sas azon futballisták egyike, akik szinte kizárólag csak a világbajnokságon nyújtott teljesítményük alapján kerültek be az ötvenes listára. Igaz, a tavaszi szezon sem sikerült rosszul a számára, hiszen a Galataával megnyerte a török bajnokságot, és az év első felében két gólt szerzett a pontvadászatban, de az igazán kiugró teljesítményt a vébére tartogatta. Senol Günes mester meglehetősen nehéz feladatot bízott rá, hiszen alapjában véve középpályásként küldte pályára, de neki kellett támogatnia az egyetlen előretolt éket, Hakan Sükürt is. Sas ezt a csoportmérkőzések során tökéletesen látta el, hiszen a félholdasok mind az öt góljából tevékeny részt vállalt: kétszer maga volt eredményes, háromszor pedig az ő átadását váltották gólra. Különösen a brazilok elleni bombagólja ment élményszámba.

Galatasaray/sport/focivilag/bl/20020916galatasaray.htmlÖtvenen jelöltek az Aranylabdára/sport/focivilag/20021119otvenen.htmlKié lesz az Aranylabda?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31073

Az egyenes kieséses szakaszban már nem focizott ilyen látványosan, de ekkor is hasznos tagja volt a gárdának. A bronzmeccset sérülése miatt kihagyta, ám ennek ellenére is bekerült a torna All Star csapatába. A vébét követően az Internazionale jelentkezett be érte, de maradt a Galatában, ahol azonban mostanában nem megy neki a játék. Legtöbbször csak csere, és elégedetlenségét kiválóan jelezte dühkitörése, amit a Bajnokok Ligájában a Lokomotiv Moszkva ellen rúgott gólja után rendezett. Elképzelhető, hogy még szavazatot sem kap - bár a török szavazó ebben segíthet neki.