Vágólapra másolva!
Az idei szezon egyik legnagyobb felfedezettje a Serie A-ban a Juventus argentin középpályása, Mauro Camoranesi, aki az előző idényben a Hellas Veronában futballozott, és a torinóiak innen szerezték meg. A játékos azonban csak félig a Juvéé, hiszen játékjogának másik fele a Verona tulajdonában maradt, a másodosztályban szereplő egyesület pedig máris azon gondolkozik, hogy azt pénzzé tegye.

A 25 esztendős középpályás éveken keresztül Mexikóban futballozott, itt fedezte fel a Verona, és 2000 nyarán szerződtette őt. Camoranesi a Hellasban két idény alatt 51 mérkőzésen szerepelt, hét gólt szerzett, és csapata egyik legjobbja volt, nem csoda, hogy a sztárklubok is felfigyeltek rá. Állítólag az Arsenal is szívesen leigazolta volna, de végül a Juve lett a befutó, az angolok ugyanis nem akartak belemenni a Verona elnöke, Gianbattista Pastorello által ajánlott üzletbe, amely szerint csak a focista játékjogának a fele kerül átadásra.

Juventus FC/sport/focivilag/bl/20020914juventus.html

Olaszországban azonban az ilyen transzferek megszokottak, így a torinóiak elfogadták a dolgot, és Camoranesi így a nyáron a Juvénél kezdte meg a felkészülést. Marcello Lippi mester rendkívül elégedett lehetett edzésmunkájával, hiszen Camoranesinek sikerült beverekednie magát a kezdő tizenegybe (igaz, ehhez Zambrotta sérülése is szerepet játszott), és az argentin nem is okozott csalódást. Egy bajnoki kivételével eddig mindegyik találkozón pályára lépett, a Bajnokok Ligájában pedig parádés gólt szerzett idegenben a Feyenoord ellen.

A Serie A állása/sport/focivilag/20021116aserie.htmlSerie A 2002/2003 - menetrend/sport/focivilag/20020910serie.html

Mindennek hatására azonban a veronaiak rájöttek: igazi ütőkártya van a kezükben azzal, hogy Camoranesi játékjogának fele náluk van. A focista elnöke, Sergio Furtonato kijelentette: védencének nem a legkedvezőbb a kontraktusa, ahhoz képest, hogy meghatározó emberré nőtte ki magát, túlságosan is keveset keres, és ha ez nem változik, akkor erősen gondolkozni fog azon, hogy elhagyja a torinóiakat. Az Internazionale állítólag már be is jelentkezett Pastorellónál és 7,5 millió eurót ajánlott Camoranesi játékjogának másik feléért, de az AS Roma és a spanyol Real Betis is szívesen vinné a focistát. A menedzserek tárgyalásairól valószínűleg csak magának a focistának nem szólt senki, mert ő határozottan kijelentette, hogy nagyon jól érzi magát Torinóban, és nagyon reméli, hogy a Juve meg tud egyezni a Veronával játékjogát illetően.

Mindeközben az argentin focista kiváló játékára az olasz szövetségi kapitány, Giovanni Trapattoni is felfigyelt, és a talján mester, aki a törökök elleni találkozóra hat újoncot is meghívott, a hírek szerint szeretné, ha hamarosan Camoranesi is szerepelhetne a squadra azzurrában. A jobb oldali középpályás szerepköre problémát jelent a nemzeti tizenegynél, és a focista korábban egyetlen korosztályos argentin válogatottban sem lépett pályára, ráadásul olasz útlevéllel is rendelkezik.