Vágólapra másolva!
Joannisz  Amanatidisznek köszönhetően a súlyosan eladósodott Stuttgart tovább álmodozhat a nagy bevételekről az UEFA-kupában - olvasható a 2-0-s hazai győzelemmel végződött VfB Stuttgart-Ferencváros mérkőzésről a német lapokban, miután a győzelem a budapesti 0-0-t követően a hazaiak továbbjutását jelentette.

A becserélt "sváb-görög" Amanatidisz gondoskodott a 65. percben a vezető gólról, illetve a 90. percben tizenegyest is kiharcolt, amelyet Meira értékesített. Mindössze 15 ezer néző gondoskodott a háttérről egy igencsak mérsékelt színvonalú mérkőzésen. A Stuttgart félt a kieséstől, a budapestiek nem hagytak teret a játékosainak, s megpróbálták széttördelni a hazaiak játékát.

"Nem volt szabad gólt kapnunk, ezzel szemben nyomás alatt kellett tartanunk az ellenfelet, s ez igen jól sikerült. Nagyon hatékonyan játszottunk, megérdemelten nyertünk" - jelentette ki a mérkőzés után Felix Magath, a stuttgartiak szakvezetője, aki megint jókor és szerencsésen cserélt, amikor Amanatidiszt játékba küldte.

Az UEFA-kupa programja/sport/magyarfoci/20021111garami.html?pIdx=3Hajrá Fradihttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=26900Ki nyeri az UEFA-kupát?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36582

Egyes német sajtójelentések szentelnek néhány sort a budapesti szurkolóknak is. A dpa szerint 1200-an kísérték el a Ferencvárost Stuttgartba, a mérkőzés előtt körülbelül 50 randalírozót, vagy ittas egyént őrizetbe vettek a kritikus két-három órára. Egyesek azonban - állapította meg Ulrike John szakíró - a stadionban is gondot okoztak a rendezőknek, amikor petárdákat robbantgattak. Olef Petersen, a rendőrség szóvivője egy helyi lapban azt mondta: idejében közbeléptek, hogy ne fordulhassanak elő olyan jelenetek, mint amilyeneket az első mérkőzésen, az Üllői úton átéltek a vendégdrukkerek. A magyarok zömét a stuttgarti belvárosban "vonták ki a forgalomból", mert a rendőrség olyan információk birtokába jutott, hogy verekedni készülnek.