Vágólapra másolva!
A fenti kijelentést Krasszimir Balakov tette, jelezve, hogy a Bundesliga harmadik helyén álló labdarúgócsapat kemény csatára számít a Ferencváros elleni UEFA-kupa találkozón, kedd este. A Gottlieb-Daimler-stadionban nézi majd a meccset Gellei Imre szövetségi kapitány is.

Felix Magath 19 fős keretéből kimaradt néhány kulcsember: Timo Hildebrand vírusos fertőzést kapott, Thomas Schneider még nincs edzésben sérülése óta, Sean Dundee ugyancsak lábadozik, Jens Todtnak pedig a vádlija fáj.

A gárda vezéregyénisége, a bolgár Krasszimir Balakov a Stuttgart honlapján kijelentette: "A Ferencváros ellen minden szurkolóra szükségünk lesz." A megállapítással maga Magath is egyetértett, s a klub vezetői is, akik a fanatikus szurkolóknak olcsó, tíz eurós jegyet biztosítottak a hazai kapu mögötti kanyarba.

A találkozón természetesen jelen lesz Gellei Imre szövetségi kapitány is, aki a Ferencváros válogatottjait, Dragónert, Gyepest, Lipcseit, Gerát és Tökölit figyeli majd elsősorban, de tekintete aligha kerülheti el a kapuban szorgoskodó (remélhetőleg parádézó) Szűcs Lajost sem.

Az UEFA-kupa programja/sport/magyarfoci/20021111garami.html?pIdx=3Hajrá Fradihttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=26900uefa.comhttp://www.uefa.com/competitions/UEFACup/FixturesResults/Round=1627/Match=70315/index.html

A mérkőzést a ciprusi Costas Kapitanis vezeti, honfitársai segédletével. A sípmester nem tartozik Európa legjobbjai közé, vezetett már ugyan Bajnokok Ligája-selejtezőt is, de az három jogtalan piros lapja miatt botrányba fulladt.

Kapitanis fő műve azonban valószínűleg az a ciprusi bajnoki volt, ahol kiállította az Anarthoszisz kabalaállatát, mert szerinte ellene hangolta a szurkolókat. A találkozót később félbe is kellett szakítani.

UEFA-kupa, második forduló, visszavágó
Gottlieb-Daimler-stadion, 18 óra

A Stuttgart 19 fős kerete (dőltel a várható kezdő 11)
Kapusok: Thomas Ernst, Diego Benaglio
Védők: Andreas Hinkel, Timo Wenzel, Rui Manuel Marques, Marcelo José Bordon, Fernando Meira, Heiko Gerber, Bradley Carnell
Középpályások: Silvio Meissner, Krassimir Balakov, Christian Tiffert, Alexander Hleb, Zvonimir Soldo, Michael Mutzel
Csatárok: Ioan Viorel Ganea, Ioannis Amanatidis, Jochen Seitz, Kevin Kuranyi

A Ferencváros kezdő csapata:
Szűcs Lajos - Dragan Vukmir, Dragóner Attila, Gyepes Gábor - Bognár Zsolt, Adem Kapic, Lipcsei Péter, Igor Szkukalek - Szili Attila, Tököli Attila, Gera Zoltán.