Vágólapra másolva!
Nem véletlenül tartott Garami József, a Ferencváros szakmai igazgatója a pápai Magyar Kupa-mérkőzéstől. Nem elég, hogy a hazaiak remekül futballozva hatalmas erőbedobásra, ráadásul túlórára kényszerítették a zöldeket, a stuttgarti UEFA-kupa visszavágóra készülő FTC-ben többen meg is sérültek a találkozón.
Forrás: MTI
Szkukalek játéka a stuttgarti visszavágó előtt is kérdéses Foto: MTI

A három válogatott labdarúgó, Dragóner Attila, Lipcsei Péter és Tököli Attila mellett Adem Kapic, Szkukalek Igor és Bognár Zsolt sem teljesen egészséges. Dragóner már a pápai meccs hosszabbítása alatt fájdalmat érzett a hátsó combizmában, a védőt pihentetni is kellett volna, de mivel Garami mester már korábban kihasználta a három cseréjét, így erre nem volt lehetőség. Csakúgy, mint Tököli esetében sem, aki erős rúgást kapott a jobb bokájára, a hosszabbítás szünetében ápolni is kellett, és az utolsó 15 percben láthatóan húzta a lábát. Lipcseinek szintén a bokája, míg Adem Kapicnak a vádlija sínylette meg a 90 percet. Mindezek tetejébe Szkukalek Igornak is kiújult a sérülése, a szlovákiai játékos az elmúlt héten alig tudott edzeni, és csak az utolsó pillanatban tudta vállalni a játékot a Stuttgart ellen. Végezetül Bognár Zsoltnak a változatosság kedvéért a bal lába fáj, az ő szereplése is kétséges egyelőre.

A Fradi-játékosok nagy része így szerda reggel a Sportkórházban kezdte a napját, nem kizárt, hogy az említettek közül többen a Békéscsaba elleni pénteki bajnokit is kihagyják, s ha a múlt héten megsérült Gera Zoltánt is idevesszük, bizony Garami József gondterhelt nyilatkozata teljesen érthetővé válik.

Paul Breitner a Ferencvárost dicséri/sport/magyarfoci/20021103paul.htmlUEFA-kupa: nem szerzett előnyt a Fradi a visszavágóra/sport/magyarfoci/20021031uefakupa.html

"Sajnos a komoly terhelés és az állandó meccselés miatt a játékosoknak egyszerűen nem jut idő a regenerálódásra, így pedig nagy a sérülésveszély. Kifejezetten jól jött az, hogy a Kispest elleni meccset sikerült elhalasztani, hiszen könnyen lehet, hogy azt a találkozót is néhány játékos sérüléssel fejezte volna be. A Pápa elleni mérkőzés elhalasztására nem volt lehetőség, így viszont néhány nappal a Békéscsaba és a Stuttgart elleni fellépés előtt a fél csapat nem egészséges, az elkövetkező napokban többen kénytelenek lesznek majd edzést kihagyni, ami értelemszerűen egyáltalán nem nevezhető előnyösnek a fontos kupamérkőzés előtt. A pápai meccset egyébként rajtam kívül mindenki élvezte. Igazi kupahangulat volt a stadionban, a hazaiak lelkes közönségük előtt mindent megtettek a győzelemért. A Pápa remek taktikát választott, vezetésük után minden tartalékunkra szükség volt az egyenlítéshez. A hosszabbításban már kijött a fölényünk. A pápaiaknak gratulálok, szerintem komoly esélyeik lehetnek a feljutást illetően. A bajnokságban sok sikert kívánok Pintér Attilának és csapatának" - mondta Garami.

"Nagyon jól játszottunk, nem érdemeltünk vereséget. Sajnálom, hogy a játékvezető nem mért egyenlő mércével, ugyanazt a szabálytalanságot másképp ítélte meg nálunk, mint a ferencvárosiaknál. Ennek ellenére gratulálok ellenfelünknek, sok sikert kívánok a Fradinak az UEFA-kupában is" - nyilatkozta Pintér Attila, a Ferencváros korábbi válogatott futballistája, a Pápa jelenlegi edzője.

Bánki József