Vágólapra másolva!
Javarészt a vendégek örülhettek a Premiership vasárnapi játéknapján, mivel az Arsenal (igaz, csak öngóllal) és az Everton is idegenben gyűjtötte be a három pontot.

Meglepetésre csupán Marlet szerencsétlen öngóljával szerezte meg a győzelmet az Arsenal Londonban, ahol a Fulham együttesénél vendégeskedett. Az Ágyúsok mestere, Arsene Wenger ennek ellenére nagyon boldog volt. "Nagyon nagy meccset vívtunk, s hibátlanul koncentráltunk. Saját magunkat gyógyítottuk meg azzal, hogy három pontért jöttünk, s annyival is távoztunk. Több gólt is szerezhettünk volna, az már csak a véletlen játéka, hogy éppen egy öngól akadt be. De négy vereség után már aggódtunk, de a csapat ma válaszolt a kritikákra" - mondta a francia tréner, aki megvédte a játékvezetőt. Jeff Wintert ugyanis azzal vádolják a hazaiak, hogy két, Boa Morte elleni szabálytalanságot sem torol meg a büntetőterületen belül. "Szerintem, ha a bíró úgy vélte volna, ezek az esetek büntetőt érnek, akkor meg is adja azokat" - magyarázta Wenger.

A Premiership állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20021103apremiership.htmlPremiership 2002/2003 - menetrend/sport/focivilag/20020815premiership.html

"Szerencsétlenek voltunk, mert bár jól játszottunk, s rengeteg helyzetünk volt, mindig hibáztunk. Sohasem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, mert lehetséges, hogy hibáznak. Ez a játék része, nem szeretem a kritikát. A döntést mindig el kell fogadni. Sajnos, David Seaman remekül védett, jobban örültem volna, ha a válogatottban megy neki így, s ellenünk bakizik" - értékelte a találkozót a vesztes fél trénere, Jean Tigana.

A 12. forduló vasárnapi eredményei:
Fulham - Arsenal 0-1 (0-1)
gól: Marlet (öngól, 31.)

Tottenham - Chelsea 0-0

Blackburn - Aston Villa 0-0

Leeds - Everton 0-1 (0-0)
gól:
Rooney (80.)

Charlton - Sunderland 1-1 (0-1)
gól:
Rowett (76.), illetve Flo (15.)

Pincési László

[origo]