Vágólapra másolva!
Srecko Katanecet, a szlovén válogatott volt szövetségi kapitányát nevezték ki az Olimpiakosz Pireusz labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

A 39 éves tréner a világbajnokságot követően távozott a csoportmérkőzések után búcsúzó együttese éléről. Mostani megbízatása 2005. június végéig szól.

Olimpiakosz/sport/focivilag/bl/20020916olympiakosz.html

A görögök korábbi edzőjét, Takisz Lemoniszt október kilencedikén állították fel a kispadról, miután a gárda súlyos vereségeket szenvedett a Bajnokok Ligájában. Helyét átmenetileg - négy mérkőzés erejéig - Jannisz Kolliasz foglalta el.

Az Olimpiakosz időközben kiesett a BL-ből, az F csoportban jelenleg az utolsó helyen áll, s az UEFA-kupa-részvételt jelentő harmadik hely megszerzésére is már csak matematikai esélye van.