Vágólapra másolva!
Továbbra sem remekel hazája bajnokságában a BL-győztes Real Madrid: a sztárklub ezúttal hazai pályán nem bírt a Villarreallal a Primera División hetedik fordulójában. A Betis nyolc emberrel fejezte be a Recreativo Huelva otthonában rendezett mérkőzést, s bravúr, hogy így is pontot rabolt. A Valencia kulcsembere Aimar volt: a fiatal argentin csillag mesterhármast ért el a Bilbao elleni összecsapáson, amelyet végül 5-1-re meg nyert a címvédő. A Deportivo "természetesen" újra Makaay góljaival nyert: a holland támadó kétszer is betalált a Rayo Vallecano kapujába.

A Real Madrid újra betlizett, ezúttal hazai pályán nem bírt a Királyi Gárda a Villarreallal. A fővárosiak egy hete a Racing Santander otthonában kaptak ki, majd kedden, a BL-ben döntetlent játszottak a vendég AEK Athénnal, most pedig bár Zidane góljával vezetéshez jutottak, a Villarreal végül Lopez büntetőjével egyenlített. A csapat sztárjához, Ronaldóhoz kapcsolódó hír, hogy a brazil csatár bevallotta: nem tart attól, hogy kiújul a térdsérülése, amely miatt az elmúlt két évben alig lépett pályára. "A meccsek alatt már egyáltalán nem gondolok arra, hogy megint kidőlhetek a sorból. Csak a gólszerzés lebeg a szemem előtt" - mondta a 26 éves vb-gólkirály, aki augusztus 31-én szerződött a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madridhoz 35 millió euróért.

Menetrend, eredmények/sport/focivilag/20020830primera.htmlA Primera Division állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20021027aprimera.html

Spanyolországi bemutatkozása felemásra sikeredett Ronaldónak: a bajnokságban egy perccel a becserélése után már betalált az Alavés kapujába, a BL-ben viszont kedden kifütyülték az AEK Athén elleni teljesítménye miatt. "Én is csak egy futballista vagyok, és ha van jobb nálam, akkor készséggel leülök a kispadra. Ez nem a világvége" - tette hozzá a dél-amerikai klasszis.

Annál jobban ment viszont a Barcelona csillagának, Patrick Kluivertnek: a holland támadó szintén az Alavés ellen rukkolt elő parádés játékkal, már a 15. percben eredményes volt. Ezt követően még kétszer talált be a kapuba, így összesen csapata góljainak felét szerezte: a Barca 6-1-re mosta le a pályáról kissé indiszponáltan játszó ellenfelét.

Primera División, 7. forduló:
Real Madrid - Villarreal 1-1 (1-1)
gól: Zidane (22.), illetve Lopez (45 - 11-esből)

Celta Vigo - Atletico Madrid 0-0

Recreativo Huelva - Betis 1-1 (0-1)

gól: Xisco (75.), illetve Casas (44.)
kiállítva: Varela (38.), Gutierrez (69.), Filipescu (78.) - valamennyi Betis

Rayo Vallecano - Deportivo 1-2 (0-1)
gól: Corino (92.), illetve Makaay (24., 49.)

Valencia - Athletic Bilbao 5-1 (4-0)
gól: Aimar (6., 28., 43.), Carew (7.), Aurelio (47., 11-esből), illetve Tiko (84.)

Barcelona - Alaves 6-1 (4-0)
gól:
Kluivert (15., 26., 79.), Mendieta (34.), Luis Enrique (40.), Xavi (65.), illetve Ibon Begona (53.)