Vágólapra másolva!
A mai nap futballhíreihez kapcsolódó szám a 25 ezer, hiszen ennyi font pénzbüntetést kapott az Arsenal francia középpályása, Patrick Vieira, mert a szeptember elsején lejátszott, Chelsea elleni bajnoki mérkőzésen kiállítása után nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a játékvezetőt, Angelo d'Ursót.
A Premiership menetrendje/sport/focivilag/20020815premiership.html

A focista ezen kívül két találkozót is kénytelen lesz kihagynia az eset miatt, így a november 16-i, Tottenham elleni londoni rangadón, majd egy héttel később a Southampton ellen nem játszhat.

Vieirának egyébként ez már a nyolcadik kiállítása volt Arsenalbeli pályafutása során, legszigorúbb büntetését pedig 1999-ben kapta, amikor is leköpte a West Ham United védőjét, Neil Ruddockot. Akkor 45 ezer fontot kellett befizetnie a szövetség kasszájába.