Társoldalunk:

Batistutát elzavarná a Roma igazgatója

Az AS Roma labdarúgócsapata csak akkor hosszabbítja meg az argentin Gabriel Batistuta júniusban lejáró szerződését, ha a játékos teljesítményével Fabio Capello, az együttes trénere elégedett lesz. Guardiolát ugyanakkor semmiképp nem adja el a fővárosi klub.

"Hiába ő az egyik legnagyobb klasszisunk, ha nem rúg gólokat és nem játszik jól, nyáron kereshet új egyesületet magának" - mondta a fővárosi klub igazgatója, Fabrizio Lucchesi.

A 34 éves csatár az előző idény nagy részében gyenge formában futballozott, és eddig az új szezonban sem nyújtott kiemelkedőt: a bajnokságban öt forduló alatt mindössze kétszer talált a hálóba, míg a BL-ben egyszer sem volt eredményes.

Batistuta Angliában szeretné befejezni pályafutását, így könnyen elképzelhető, hogy jövő nyáron valamelyik Premier League-ben érdekelt egyesülethez távozik.

A fővárosi csapattól szívesen megvenné a Juventus Josep Guardiolát, de a középpályás nem eladó. "Nem érdekel, hogy a Juventus vagy a Brescia tesz ajánlatot Guardioláért, ő a miénk. Biztos vagyok benne, hogy a játékosnak és nekünk is hasznos lesz ez az együttműködés" - mondta a római egyesület elnöke, Franco Sensi.

Azért röppenek fel különböző hírek a 31 éves futballista átigazolásáról, mert Capello szinte egyáltalán nem biztosít játéklehetőséget a klasszisnak, akit nyáron ingyen szereztek meg, miután kontraktusa lejárt a Bresciánál.

KAPCSOLÓDÓ CIKK