Vágólapra másolva!
Az eredeti tervekkel ellentétben az UEFA nem december 13-án, hanem már 12-én, azaz pontosan félszáz nap múlva kihirdeti, hogy mely kandidáló(k)nak ítéli oda a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát.

Makray Balázs, a magyar pályázat projektigazgatója kommentálta Joseph Blatter FIFA-elnöknek azt a szerdai kijelentését is, amely szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség minden támogatást megad a 2008-as Eb megrendezésére irányuló orosz erőfeszítésekhez.

"Nincs ennek különösebb jelentősége, hiszen a kontinenstorna UEFA-, és nem FIFA-rendezvény. Köztudott, hogy a nemzetközi szövetségnek jó kapcsolata van Oroszországgal, ezért nem leptek meg Blatter szavai. Nem hiszem, hogy ez az álláspont számunkra hátrányt jelentene. A szemlebizottság minden lehetséges helyszínre ellátogatott, a tapasztaltakról hétfőn vagy kedden tesz szóbeli jelentést a válogatottak eseményeit felügyelő testületnek. Az írásbeli összegzés novemberben készül el, de természetesen egyik beszámoló sem nyilvános. A végső határozat előtt nekünk már csak egyetlen hivatalos teendőnk van: december 11-én, az UEFA nyoni központjában a többi jelentkezőhöz hasonlóan 15 perces prezentációra kapunk lehetőséget. Közvetlenül ezután a szövetség végrehajtó bizottsága és válogatottakat felügyelő testület megkezdi a tanácskozást, majd másnap már csak a döntést meghozó vb ülésezik" - mondta Makray. Az igazgató hozzátette: a szavazás teljesen titkos lesz, a voksolás lebonyolításáról egyelőre nincsenek információk. A győztes nevét várhatóan Genfben hirdetik ki.

Mikor rendez Magyarország Eb-t vagy vb-t ?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=12383

Az Eb-rendezésre az egyedül kandidáló Magyarország és Oroszország mellett Ausztria Svájccal, Görögország Törökországgal, Skócia Írországgal, Horvátország Bosznia-Hercegovinával, illetve az észak-európai (finn, dán, norvég, svéd) négyes van versenyben.