Vágólapra másolva!

Fradi-ünneplés humoros és fájdalmas jelenetekkel

Szinte megható volt a zárt kapuk mögött megrendezett Videoton-Ferencváros mérkőzésen a pályán kívül rekedt szukolótáborok lelkesedése. A fehérvári és ferencvárosi ultrák még szombat kora délután a kerítésre aggatták zászlóikat, buzdító jellegű transzparenseiket, mi több, még a mérkőzés közben is lehetett hallani a hangjukat a környező utcákról.

Persze főként a fradisták énekelhettek boldogabban, hiszen 3-0-ra megnyerték a mérkőzést, ám a játék képe alapján Dragóner - egyébként csodaszép - 60. percben esett góljáig inkább a Videotonnak akadtak lehetőségei. A lefújást követően aztán a ferencvárosi játékosok, a csapatkapitány Lipcseivel az élen, az üres szektor elé vonultak, és a szokott módon, "ollé, ollé" kiáltásokkal, egyszerre emelve a kezüket köszönték meg jelképesen a biztatást, mintha a zöld-fehér fanatikusok is jelen lennének.

A humoros akciónak azonban még nem volt vége, hiszen a remeklő Szűcs Lajos és társai, a lelátón "csápoló" két fiatalemberrel pacsiztak a kerítés tövében, ahogy azt általában teszik a sikeres meccsek során - persze nézőkkel teli tribünök tövében -, ám mint kiderült, a két lelkes, Balog Zoltán és Zombori Zalán, a Ferencváros játékosai voltak, aki ezúttal nem kerültek a kispadra sem.

Gólparádét rendezett a Loki és az MTK/sport/magyarfoci/20021019kapaszkodik.htmlA Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20021018aborsodi.htmlHajrá Fradi!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=26900

Sajnos, a vicces jeleneteket durvábbak is követték, hiszen a fehérvári rohamrendőrök nem engedték a Sóstói-stadion kordonjához induló játékosokat együtt ünnepelni a drukkerekkel, sőt, az egyik szurkolót szájon vágták, egy másikat pedig megbilincseltek. Bizony üröm volt ez az örömben a ferencvárosiaknak. Ugyanakkor a csapat és a szakmai stáb is elérzékenyülten reagált a hívek tömeges jelenlétére Székesfehérvárott.

Garami József szakmai igazgató például, rövid meccsértékelés mellett, ezt mondta a szurkolókról: "Nehéz mérkőzés volt, szívós ellenfelet sikerült legyőznünk, ám helyzeteink alapján megérdemeltük a 3 pontot. A ferencvárosi közönség pedig egyenesen fantasztikus. Óriási dolognak és kiemelten elismerésre méltónak tartom, hogy a Fradi-drukkerek ebben a groteszk helyzetben is vállalták, hogy leutaznak Fehérvárra. Ez a siker az ő érdemük is."

A ferencvárosi játékosok gyorsan csatlakoztak edzőjükhöz: "Azokért a szurkolókért játszottunk, akiket kizártak a stadionból. A győzelem záloga az volt, hogy ma mindenki igazi fradistaként küzdött" - jelentette ki Dragóner, a két gólt szerzett Lipcsei Péter pedig ezt mondta: "Hálásan köszönjük szurkolóink buzdítását, sokat jelentett számunkra, hogy a pályán hallottuk, amint az utcáról lelkesítenek bennünket." Gera Zoltán még ennél is tovább ment: "Ma a szurkolóink bizonyultak a mezőny legjobbjának" - értékelt a San Marino ellen mesterhármast elért válogatott csatár.

Bánki József