Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy az Olasz Labdarúgó Szövetség vezetői sem bíznak már vakon Giovanni Trapattoniban, ugyanis a walesiektől elszenvedett szerdai 2-1-es vereség hatására az elnök teljes körű elemzést kér a válogatott körül kialakult helyzetről.

A cardiffi Eb-selejtező előtt Franco Carraro még kiállt a régóta hevesen bírált szakvezető mellett, de most már ő is kételkedik a továbbjutásban. "Az elemzés arra szolgál, hogy a következő, finnek elleni március 29-ei találkozót már újra jó helyzetből, magabiztosan várja a csapat" - indokolt kissé homályosan az elnök.

Trap állásába kerülhet a szenzációs walesi siker/sport/focivilag/20021017felfordult.html?pIdx=1

A vb-kudarcot még megemésztette az olasz közvélemény, főleg azért, mert a koreaiak elleni 2-1-es nyolcaddöntőbeli vereséget szinte mindenki Byron Moreno ecuadori játékvezető nyakába varrta. Az őszi eredmények - különösen a Milan és a Juventus remek BL-szereplésének tükrében - azonban már jelentős vihart kavartak, főleg az elmúlt egy hét kudarcai érték sokként a futballbarátokat. A jugoszlávok elleni szombati nápolyi 1-1, és a szerdai cardiffi 2-1-es vereség után ugyanis felettébb bizonytalanná vált az Eb tizenhatosos döntőjébe jutás. A kapitány sorsa mindenképpen a szövetség vezérkarának kezében van, mert az érintett csütörtökön kijelentette: ő bizony nem mond le.

A jól értesült, de "pletykálkodásra" is hajlamos olasz újságírók szerint Dino Zoff, Marcello Lippi vagy Fabio Capello lenne a megfelelő megoldás a válogatott élén. A Romát irányító Capello azonban csütörtökön közölte: kitölti 2005-ig szól szerződését, majd befejezi edzői pályafutását. Az pedig nehezen képzelhető el, hogy Lippi feladná sikeres torinói karrierjét a "tűzforró helynek" számító válogatott kispadért. Így csak az egykori kiváló kapus, Dino Zoff marad a kalapban. Ő két éve akkor távozott ugyaninnen, amikor elvesztették az Eb-döntőt a franciákkal szemben.

A 9. csoport állása/sport/focivilag/200209059csoport.html

Az olaszok utoljára az 1992-es Eb-döntőről hiányoztak, pedig három meccs után egy győzelemmel és két döntetlennel akkor jobban álltak, mint most. A jelenlegihez hasonlóan rossz volt a kezdés az 1984-es sorozatban: három nyitó döntetlen után nem is jutott tovább az akkor éppen világbajnok együttes.