Vágólapra másolva!
A válogatott svédországi pontszerzése (1-1), majd szombat esti hazaérkezése után a fővárosi játékosok családjuk körében tölthették az estét, így csak vasárnap találkozott újra a magyar együttes a Hélia Szállóban. Az elért eredménnyel Gellei Imre szövetségi kapitány és a játékosok is elégedettek, ám már előre tekintenek: a szerdai, San Marino elleni újabb Eb-selejtezőre.

A találkozás után a küldöttség Bicskén, a közkedvelt Báder-fogadóban vacsorázott, aztán ismét a tatai edzőtáborba buszozott, itt készül ugyanis Gellei Imre csapata a szerdai, San Marino elleni Eb-selejtezőre, amelyre 20.30-kor a Megyeri úti stadionban kerül sor. A jegyárusítás is elkezdődött már, a belépők kettő- és négyezer forintos áron kaphatók. Persze azért még válogatottunk háza táján igencsak központi téma a stockholmi 90 perc, no meg a tévéközvetítés elmaradása is.

Gellei Imre szövetségi kapitány így vélekedett a válogatott teljesítményéről: "Éreztük az aggódást itthonról, s szerettünk volna megfelelni az elvárásoknak a tiszteletre mélttó eredményekkel rendelkező svédek otthonában, ami szerencsére sikerült. Különösen az első félidőben játszottunk nagyszerűen, ekkor több lehetőségünk akadt, szünet után azonban nehezebben tartottuk meg elöl a labdát. Értékes pontot szereztünk Stockholmban, megdolgoztunk érte, ám a lefújás óta már a San Marino elleni 90 percre koncentrálunk. Titkon pedig csak remélhetem, hogy ezt a találkozót esetleg valamelyik tévécsatorna közvetíti majd."

Utóbbival kapcsolatban Magyar Zoltán, a válogatott menedzsere ezt mondta: "Andorrától Luxemburgig a világon nem fordult még elő, hogy a nemzeti válogatott közvetítése ne lett volna egy héttel a találkozó előtt lekötve. Az MLSZ-t a közvetítés elmaradásával komoly anyagi kár érte, s csak a félrevezetettek beszéltek arról, hogy ez a szövetség hibájából következett be."

A játékosok közül, a svédországi 90 perc legjobbja, Fehér Csaba ekképp értékelt: "Már néhány nappal a meccs előtt közölte a kapitány, hogy kezdő leszek, ami feldobott, s nem tagadom, számomra az izlandi fellépés sokat számított ez ügyben, hiszen ott is jól ment a játék, így maradhattam a csapatban. Erre az eredményre büszkék lehetünk, s klubcsapatomban, a NAC Bredában is sokat számít majd ez az iksz a presztízsünknek. Az pedig külön öröm számomra, hogy jól ment a játék."

Urbán Stockholmba is győzni megy/sport/magyarfoci/20021009urban.html

Urbán Flórián, a válogatott rangidős, 34 éves védője szerint akár nyerhettünk is volna: "Ha még rutinosabbak vagyunk a második félidőben, amikor nagyon ránk jöttek a svédek, és sikerül megtartani a labdát az ellenfél térfelén, győzhettünk volna. A döntetlen azonban így is jó eredmény."

Lipcsei Péter önfeláldozó mentése kapcsán ezt mondta: "Éreztem, hogy bele kell vetődnöm a lövésbe, s nagyon megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy a testemről szögletre pattan a labda. Pedig számomra 'fájdalmas' jelenet volt, de megérte, mert értékes pontot szereztünk."

Kenesei Krisztián, stockholmi gólszerzőnk így látta a meccset: "Nagyon jól megértettem magam elöl Tökölivel, éreztük a kicsiben való játékot, igaz, a második félidőben erre már kevesebb lehetőségünk adódott, mivel ekkor a svédek támadtak többet. Boldog vagyok a gólom miatt, akárcsak édesapám, akit ilyen feldobottnak régen láttam. San Marino ellen a legfontosabb a győzelem megszerzése, ezzel ugyanis a csoport élére ugorhatnánk."

Bánki József