Vágólapra másolva!
Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem érez csalódottságot amiatt, hogy a szombati Európa-bajnoki selejtezőn csapata több mint 70 percnyi vezetés után végül döntetlent ért el Svédországban, hiszen, mint mondta, a csoport favoritja ellen - ráadásul idegenben - ez is óriási sikernek számít.
Forrás: EPA
Kenesei már az ötödik percben sokkolta a házigazdákat Fotó: EPA

"Bízom benne, hogy a játékosok is hasonlóan értékelik a mérkőzést, ugyanis nagyszerű teljesítményt nyújtottak - fogalmazott a szakvezető, majd hozzátette: - Amiatt viszont szomorú vagyok, hogy a szurkolók otthon nem láthatták a találkozót."

A magyar együttes Kenesei révén meglepetésre már az 5. percben megszerezte a vezetést, s többé kevésbé az első félidő hátralévő részében is egyenrangú partnere volt a kissé zavarodottnak tűnő házigazdáknak. A fordulás után a svédek - a 37 ezer néző fergeteges buzdítása közepette - óriási nyomás alatt tartották a vendégek kapuját, de a védők önfeláldozó játéka illetve Király bravúrjai sokáig megakadályozták az egyenlítést. Az 1-1-es végeredményt Ibrahimovic állította be a 76. percben szerzett fejesgóllal.

Európa-bajnoki selejtezőkhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=43415

"Elsősorban a remek egyéni teljesítményeknek köszönhető, hogy meglepetést tudtunk okozni - jegyezte meg Gellei. - A szünet előtt begyűjtött három sárga lap a folytatásban egy kicsit lelassította a játékunkat, hiszen óvatosabbnak kellett lennünk. Összességében azonban kijelenthetem, hogy tisztességesen helytállt a csapat."

A magyar válogatott közvetlenül a találkozó után visszautazott Budapestre, a felkészülés a szerdai San Marino elleni Eb-selejtezőre (Megyeri út, 20.30 ó) rövid pihenő után vasárnap estétől folytatódik Tatán.