Vágólapra másolva!
A szezon első edzőcseréje az angol bajnokságban a Sunderland együttesénél következett be, ami egyáltalán nem jelentett meglepetést, hiszen a Fekete Macskáknak nem ment a játék, és a drukkerek valósággal tüntettek a tréner, Peter Reid ellen. Az azonban már szenzációszámba ment, hogy a csapat új mestere az a Howard Wilkinson lett, aki 1996 óta nem dolgozott egyetlen klubnál sem, hanem a szövetség alkalmazásában tevékenykedett.

Két évvel ezelőtt aligha volt népszerűbb ember Sunderlandben Peter Reidnél: a csapat egy évvel felkerülése után, újoncként a hetedik helyet szerezte meg a Premier Leagueben, és ezt a szereplést egy évvel később is meg tudta ismételni.

Az előző szezon azon már rosszul sikerült a csapat számára, a Fekete Macskák éppen hogy csak bennmaradtak a legjobbak között, és a drukkerek nagyon hamar elfelejtették, hogy mit köszönhetnek a mesternek. A Stadium of Lightban egyre többször hangoztak fel a Reid menesztését követelő kórusok, és a nyári felkészülési időszakban, amikor a Sunderland Belgiumban több, alacsonyabban jegyzett gárdától is kikapott, egy dühös fanatikus hozzávágott egy pohár sört a trénerhez, aki kis híján nekiugrott a "tettesnek".

A mester később kijelentette, hogy nem foglalkozik a kritikusokkal, és küzdeni fog, amiben a vezetőség is segítségére sietett: az átigazolási időszak utolsó napjaiban az egyesület összesen 16 millió fontot költött négy új futballistára: Matthew Piperre, Stephen Wrightra, Tore-Andre Flóra és Markus Stewartra.

Az eredmények azonban továbbra sem javultak, a csapat nyolc forduló alatt mindössze három gólt szerzett, és két győzelemmel a neve mellett kieső helyen állt. Az Arsenal elleni találkozón elszenvedett 3-1-es vereség ezek után papírforma eredmény volt, hiszen azt senki sem várhatta, hogy a Sunderland éppen a csúcsformában lévő Ágyúsok ellen támad majd fel. A vezetőség azonban éppen e meccs után menesztette Reidet, ami azt jelzi, hogy a döntés csak idő kérdése volt: az Eb-selejtezők miatti szünet okán az új szakvezetőnek két hete volt arra, hogy megismerkedjen a csapattal.

A zuhanyhíradóban elsősorban az ír szövetségi kapitány, Mick McCarthy nevét kapcsolták össze a Sunderlanddel, hiszen az egyesületben összesen hét ír futballista szerepel, és a fogadóirodák szerdától már nem is engedték, hogy bárki tegyen erre az eseményre.

A bukik most azonban tévedtek, mert mint csütörtökön reggel kiderült, a Sunderland nem McCarthyt választotta, hanem Howard Wilkinsont és Steve Cotterilt, akik közül hivatalosan Wilkinson lesz a vezetőedző, Cotteril pedig az asszisztense, ám valószínűleg az Angliában megszokott rendszer szerint előbbi amolyan menedzserként tevékenykedik majd, míg utóbbi tartja a napi edzéseket. Wilkinson kinevezése azért jelentett meglepetést, mert a szakember immár 1996 óta nem valamelyik klubnál, hanem a szövetség alkalmazásában dolgozott, mint technikai igazgató.

A tréner legnagyobb sikereit a Leeds Unitednél érte el, amelyet előbb felvezetett az élvonalba, majd 1992-ban bajnokságot nyert a csapattal. Ezt azonban később nem tudta megismételni, és amikor 1996-ban csak a 13. helyig vezette a gárdát, akkor menesztették. Az FA rögtön alkalmazta, és az elmúlt években két alkalommal (Glenn Hoddle, majd Kevin Keegan lemondása után) is leülhetett egy-egy meccsre az angol válogatott kispadjára.

A Premiership állása/sport/focivilag/20021006apremiership.html

Wilkinson mellett az a Steve Cotteril fog dolgozni, akinek a neve Anglián kívül eddig nem nagyon volt ismert, de Nagy-Britanniában az egyik legtehetségesebb fiatal szakembernek tartják. Cotteril egyike annak a 12 angol edzőnek, aki rendelkezik az UEFA Pro-licenccel, és csak idő kérdése volt, hogy mikor kap lehetőséget az élvonalban. A 38 esztendős tréner játékosként a Wimbledonban és a Bornemouthban szerepelt, de súlyos sérülése miatt már fiatalon vissza kellett vonulnia.

A labdarúgástól azonban nem szakadt el, letette a szükséges edzői diplomákat, és tréneri karrierje az ír Sligo Roversnél kezdődött. Ezután szülővárosának, Cheltenhamnak a csapatát vette át, amellyel 1998-ban előbb megnyerte a kiscsapatok számára kiírt FA-Trophyt, majd egy évvel később feljuttatta a csapatot a negyedik vonalba, vagyis a profik közé. A sikersorozat itt sem állt meg, hiszen az idén nyáron még egy osztálynyit feljebb ugrott a klubbal, majd átvette a másodosztályú Stoke City irányítását. A Sunderlandnek innen sikerült őt elcsábítania, abban a reményben, hogy a szezon végén nem fognak együtt visszatérni a First Divisionbe.