Vágólapra másolva!
Noha az előzetesen vártnál lényegesen jobban szerepel és vezeti az NB I-es tabellát az MTK, a jelek szerint a kék-fehérek alaposan megérzik Illés Béla hiányát. A csapatkapitány távollétében ugyanis a listavezető kikapott Sopronban, majd a Budafok elleni Magyar-Kupa mérkőzésen is szenvedve jutott tovább. Az MTK 34 éves frontemberénél sérülése, illetve a csapat szereplésének házon belüli megítélése felől tudakozódtunk.

"Tíz napja a mély talajon egy rossz mozdulat következményeként meghúzódott a lovaglóizmom, de szerencsére pénteken már edzhettem. A Dunaferr elleni, jövő heti bajnokin már ismét pályára szeretnék lépni. Egyébként hiába szeretnék sokan úgy látni, hogy hullámvölgybe került a csapat, ezt egy vereségből, a soproniból, továbbá abból, hogy nehezebben jutottunk túl a Budafokon a Magyar Kupában, hiba lenne következtetésként levonni. Nincs is pánik az öltözőben, kifejezetten jó a hangulat, elvégre messze túlteljesítettük a bajnokság előtti terveinket. Tíz fellépésünkből nyolc győzelmünk van, az MK-ban viszont azért vettük nehezebben Bőcsön és Budafokon is az akadályokat, mert ezek a kötelező győzelmek a legnehezebbek. Egyrészt mi is nehezebben hangolódunk rá ezekre a meccsekre, másrészt az ellenfelek is alaposan felszívják magukat ellenünk."

A Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20021004aborsodi.html

Illés ennek ellenére nem érzi úgy, hogy a csapatot fenyegetné egy olyan visszaesés, mint tavasszal. "Elképzeléseinket messze felülmúlóan szerepelünk a bajnokságban, amit a téli szünetig folytatni is akarunk, csak nehogy olyan gyalázatos tavaszt produkáljunk, mint tettük azt tavaly. Pontosabban: olyan rossz szériát még egyszer lehetetlenség véghez vinni."

Bánki József