Vágólapra másolva!
Csütörtökön több európai kupameccset rendeznek, mint a hét többi napján összesen: míg kedden 11, szerdán pedig nyolc összecsapásra került sor, addig csütörtökön 44 találkozót játszanak az UEFA-kupában. Jó néhány nagycsapatra nehéz feladat vár, hiszen az esetleges kiesés hatalmas blamázs lenne a számukra, márpedig a Rangers vagy a Chelsea számára ez a lehetőség is benne van a pakliban.
SMS-tudósítás az UEFA-magyarokról
Nincs internet-, tévé- vagy rádióközelben? Kiváncsi, biztos hazai sikere után Törökországban továbbjut-e a Fradi, méretes idegenbeli zakója ellenére tisztességgel búcsúzik, netán meglepetést okoz-e az Újpest és a ZTE az UEFA-kupában? Küldjön nekünk egy SMS-t, és mi mindenről tudósítjuk!
Részletek>>>


Halmaiék kiütötték a Chelsea-t/sport/focivilag/20011101cseh.html

Az 1998-as KEK-győztes Chelsea az elmúlt két idényben rendre gyengébbnek tartott ellenfelek ellen búcsúzott az UEFA-kupából (előbb a svájci FC St. Gallen, majd az izraeli Hapoel Tel-Aviv verte ki a londoniakat), és most a Viking Stavanger lehet a Kékek bánatának okozója. Az első mérkőzésen egészen az utolsó percig úgy tűnt, hogy a Chelsea megnyugtató előnyt szerez a visszavágóra, ám akkor a norvégok angol támadója, Ben Wright, és gólja szorosabbá tette a párviadalt, így ugyanis a Vikingnek egy 1-0-s győzelem is elég lehet a továbbjutáshoz az idegenben szerzett találat miatt. Tovább rontja a Chelsea helyzetét, hogy a francia középhátvéd, Marcel Desailly sérülés miatt el sem utazott a csapattal Stavangerbe, egy másik védő, Mario Melchiot pedig eltiltás miatt nem játszhat. Így valószínűleg a kezdő tizenegyben szerepel majd a fiatal John Terry, akinek bírósági tárgyalása (emlékezetes részeges duhajkodása után) csak nemrég fejeződött be.

Az egyik legérdekesebb összecsapásnak a Chievo Verona-Crvena Zvezda találkozó ígérkezik, ahol a szerepek teljesen felcserélődtek: a továbbjutásra a hazai gárda az esélyesebb, amely fennállása során először szerepel a nemzetközi kupában, míg a vendégek, az egykori BEK-győztes továbbjutása meglepetés lenne. A Zvezda váratlanul rosszul szerepel hazája bajnokságában, sokáig kiesésre állt, ám a Chievo elleni első összecsapás óta mindkét bajnokiját megnyerte, és így megnövekedett önbizalommal várhatja a találkozót. A veronaiak ezzel szemben a jó szezonkezdés (idegenbeli győzelem a Lazio ellen) után visszaestek, két vereséget szenvedtek a Serie A-ban, ám ennek ellenére az UEFA-kupában mindenképpen szeretnék kiharcolni a történelminek számító továbbjutást.

Sikerre éhesek UEFA-csapataink/sport/magyarfoci/20021002sikerre.htmlSMS-tudósítás az UEFA-magyarokról/sport/magyarfoci/20020930smstudositas.html

A három magyar csapat mellett további öt együttesben léphetnek pályára honfitársaink, ketten ráadásul egymás ellen. Az APOEL Nicosiában Sztipánovics Barnabás, a Grazer AK-ban pedig Halmosi Péter próbálja majd megkeseríteni honfitársa sorsát, és a Cipruson aratott hazai 2-0-s győzelem után a Nicosia esélyei a jobbak. Már csak azért is, mert a gráciakat belső ellentétek is gyengítették, a csapatkapitány Ronald Brunmayr összeveszett a trénerrel, Christian Keglevitscsel. A hírek szerint a felek azóta már kibékültek, és a futballista bocsánatot kért a szakvezetőtől, de a hangulat még mindig fagyos egy kicsit. Márpedig az osztrákok arra nem nagyon számíthatnak, hogy a drukkerek belehajszolják őket a továbbjutásba, az Arnold Schwarzenegger-stadionba ugyanis eddig mindössze kétezer jegyet adtak el.

A másik gráci együttesnek, a Sturm Graznak már jobbak a továbbjutási esélyei, Szabics Imre és Korsós György csapata ugyanis háromgólos előnnyel utazik a skót Livingstonhoz, amelynek csapatkapitánya, Stuart Lovell térdsérülés miatt nem játszhat.

A Bundesliga állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20020928abundesliga.html

A papírforma alapján Lisztes Krisztián gárdájának, a Werder Bremennek sem jelenthet gondot a továbbjutás, hiszen a brémaiak az első meccsen idegenben játszottak 2-2-t a Metalurg Doneckkel. A zöld-fehérek a francia Johan Micoud megérkezése óta valósággal szárnyalnak, a bajnokságban immár a második helyen állnak, és a Micoud-Lisztes-Aílton-Hariszteasz tengely garancia a gólokra.

Az ötödik magyar érdekeltségű együttes, a Hapoel Tel-Aviv is biztosra mehet, hiszen annak az esélye, hogy Halmaiék elveszítik az első találkozón idegenben szerzett négygólos előnyüket az osztrák FC Kärnten ellen, meglehetősen minimális. Az osztrákoknál az izraeliek elleni meccsen, amelyet Szófiában rendeznek ráadásul új tréner mutatkozik be, aki abban bízik, hogy csapata méltósággal búcsúzik a nemzetközi porondtól.