Vágólapra másolva!
A Serie A idei legnagyobb meglepetését a Modena okozta azzal, hogy idegenben legyőzte az AS Romát. A fővárosban győztes gólt szerzett Sculli vasárnap, a Torino ellen két remekbe szabott találattal bizonyította, hogy nem volt véletlen múlt heti remeklése.

Sculli 1981. március 23-án született az Olaszország déli részén található Locri városában, ám pályafutását a Juventusban kezdte. Rendszeresen szerepelt a torinóiak különböző korosztályos együtteseiben, majd 18 esztendősen felkerült a primaverába, a tulajdonképpeni tartalékcsapatba. Az 1999-2000-es idényben, a tartalékbajnokságban egészen az elődöntőig menetelt a Juventusszal (a nyolcaddöntőben a Brescia ellen gólt is szerzett), és szerepelt a neves viareggiói ifjúsági tornán is.

Totti mesterhármasával nyert a Roma/sport/focivilag/20020929totti.html

Arra azonban nem volt sok esélye, hogy bekerüljön a felnőtt csapat keretébe, ezért 2000 nyarán kölcsönadták a másodosztályú Crotonénak. Itt már a nagycsapatban szerepelt, és első idényében 24 találkozón három alkalommal volt eredményes. A legutóbbi szezonban még jobban ment neki a játék, ekkor ugyanis öt gólig jutott. Menet közben persze továbbra is a Juventus tulajdonában volt, és a torinóiak az idén nyáron immár egy élvonalbeli csapatnak, nevezetesen a Modenának adták kölcsön.

Az első játéknapon az AC Milan ellen Giuseppe még csak csere volt, de a második fordulóban, a fővárosban a kezdő tizenegyben kapott helyet, és ezt góllal hálálta meg, majd a Torinónak már kettőt hintett.