Vágólapra másolva!
Két vereség után megszerezte első győzelmét a tavalyi második Roma: az öt gólt, négy kiállítást és három tizenegyest hozó mérkőzésen a vendég fővárosiak Totti vezérletével nagy küzdelemben nyertek a Brescia ellen a Serie A negyedik fordulójában.
Menetrend, eredmények/sport/focivilag/20020910serie.htmlA Serie A állása/sport/focivilag/20020929aserie.html

A Bologna a Piacenzát, az Udinese az Atalantát, az újonc Modena pedig a Torinót verte egy góllal. A Como ikszelt a Regginával, az Empoli pedig folytatta menetelését: az Inter, a Juventus, a Milan és a Bologna mögött az ötödik helyen álló együttes a Perugia otthonából hozta el a három pontot - ráadásul a forduló legnagyobb arányú győzelmével.

A tavalyelőtti bajnok, legutóbb második Roma kapitánya, Francesco Totti triplájával verte idegenben a Bresciát - megvan az első győzelmük a Farkasoknak. A remek kis meccsen harminc perc után a fantasista büntetőből szerzett vezetést a látogatóknak, majd még szünet előtt gyönyörű szabadrúgásgóllal növelte az előnyt. Filippini is duplázott, de ő sárga lapokból gyűjtött kettőt, megfogyatkozott a Brescia. Pihenőre ezzel együtt 1-2-vel vonultak a csapatok, mert Roberto Baggio is betalált, szintén tizenegyesből, nem is akárhogy.

Történt, hogy első kísérletét (miután Copfocska ügyesen eljátszotta, hogy Samuel lerántotta) Antonioli bravúrral védte, ám a kipattanóért sprintelő albán Tarét Montella felvágta - jöhetett az ismétlés. Baggio ezt már bevágta, helyzetben maradt a hazai gárda.

Fordulás után hajtottak, küzdöttek, daráltak a felek, a vendéglátók tíz emberrel sem tűntek kevesebbnek a fővárosiaknál. Mígnem a 65. percben a görög Dellasz is másodszor szerelt sárgásan - a Roma is tíz főre olvadt. A hajrában aztán Totti villant ismét - balról indult befelé, nem léptek ki rá, hát húszról hatalmas lövést zúdított a bal felsőbe. Nem adták fel a hazaiak, az osztrák csereember Schopp révén rögtön szépítettek, de mivel egyenlíteni már nem sikeredett, megszerezte első győzelmét a Roma.

Kitűnő meccsen félelmetes, majd 80 percet volt játékban a labda, valamivel többet birtokolták a vendégek. És még: Bachinit (Brescia) és Capello (ASR) mestert is le/elküldte a bíró, sárgából Dondarini úr hatot osztott. Még megemlítendő, hogy a spanyol Guardiola is játszhatott csereként volt kenyéradója ellen, no nem sokat és nem is maradandót nyújtva. Zárkóznak tehát a Farkasok, nyugodhatnak a kedélyek valamelyest.

Késő este aztán az Inter "természetesen" Vieri két góljával nyert. Bár a tavalyi év meglepetésgárdája, a Chievo Marazzina találatával már a második percben vezetést szerzett a veronaiaknak, Vieri összekapta magát, és hozta a meccset a milánóiaknak, akik így hibátlan teljesítménnyel vezetik az olasz bajnokságot.

Serie A, negyedik forduló:
Brescia - Roma 2-3 (1-2)
gól:
Baggio (45., 11-esből), Schopp (84.), illetve Totti (30., 42., 81., az elsőt 11-esből)
kiállítva: Filippini (44.), Bachini (90.), illetve Dellasz (65.)

Bologna - Piacenza 1-0 (0-0)
gól: Della Rocca (67.)

Como - Reggina 1-1 (1-0)
gól: Carbone (17., 11-esből), illetve Nakamura (62., 11-esből)

Modena - Torino 2-1 (1-0)
gól: Sculli (26., 52.), illetve Ferrante (63.)

Perugia - Empoli 1-3 (1-2)
gól: Rezaey (8.), illetve Saudati (19.), Di Natale (42.), Rocchi (66.)

Udinese - Atalanta 1-0 (0-0)
gól: Sensini (60.)

Inter - Chievo 2-1 (1-1)
gól:
Vieri (15., 78. - 11-esből), illetve Marazzina (2.)
kiállítva: S. Conceicao (90.)