Vágólapra másolva!
Tavaly villámcsapásként érte Pál Zoltánt, a Vasas saját nevelésű játékosát, amikor az orvosok közölték vele, szívproblémái miatt abba kell hagynia az élvonalbeli futballt. Akkor megműtötték a csatárt, majd az angyalföldiek pályaedzőként alkalmazták az első csapat mellett, ám az elmúlt hetekben újabb két operációt kellett elvégezni a még mindig csak 26 éves sportemberen.

Az immáron otthon lábadozó Pál Zoltánt egészségi állapota s jövőbeni tervei okán kerestük meg, s a mindig derűs futballista ezúttal kissé visszafogottan a következőket mondta.

Szívbaj a sportpályán/sport/focivilag/20011017szivvellelekkel.html

"Nemrég érkeztem haza a balatonfüredi szívszanatóriumból, s ami a lényeg, egyre jobb a közérzetem. Már nyáron éreztem, hogy valami nincs rendben a szervezetemmel, mivel kocogás után is szédültem. Néhány hete aztán nagyon megijedtem, ekkor kétszer is megműtöttek, s nem titok, ezek életmentő beavatkozások voltak. A szívburokba víz került, azt kellett leszívni, de aminek örülök, az orvosok szerint jól sikerült az operáció. Sőt azzal biztatnak, hogy innentől kezdve vége a szenvedéseimnek, amit azonban csak akkor hiszek el, ha tapasztalom is. A mostani műtétek után, a tavalyival ellentétben, több időt vesz igénybe a regenerálódás, ám ez legyen a legnagyobb baj. A foci tehát egyelőre távolabbi terv, azonban nem tettem le arról, hogy mégis a pályán és a futballközegben éljem az életemet. Ennyi ugyanis talán már jár nekem a megpróbáltatások után, egy kis boldogságot igazán megérdemelnék" - mondta Pál.

Bánki József