Vágólapra másolva!
Fizetés helyett felmondólevelet kapott csütörtökön a Vasas futballcsapatának edzője, Csábi József. A Tápiószecső elleni Magyar Kupa-vereséget követően és persze a harmatos bajnoki szereplés után nem volt meglepő a döntés, s a csapat új edzője az ifiktől érkezett Szapor Gábor lett.

A Tápiószecső elleni, 3-1-es Magyar Kupa-vereséget követően már szerdán este összeült a Vasas futballcsapatának vezérkara, s arra jutott, hogy le kell váltani az edzőt. A döntés nem volt váratlan, hiszen Csábi József vezetésével szerényen szerepelt az NB I/B-ben a nyáron kiesett csapat: hét forduló után tíz pontjával csak a nyolcadik helyet foglalja el. Tegnap aztán közölték Csábival és segítőivel, Tepszics Ignác pálya- és Gróf Attila kapusedzővel, hogy már nem kell edzést tartaniuk, szerződést bont velük a klub.

Emir al-Hamawandi klubmenedzser lapunknak elmondta, sajnálja ugyan Csábit, de nem csupán a rossz eredmények, hanem a meccsről meccsre kilátástalan játék is arra ösztönözte a vezetőket, hogy váltsanak. A vezetőedző az ifiktől érkező Szapor Gábor lett, s mellette Haász Sándort alkalmazzák szakmai igazgatóként.

Csábi természetesen nem kis csalódással vette tudomásul a döntést, bár, mint mondta, a tápiószecsői meccs után megfordult a fejében a lemondás. "Számomra megszégyenítő volt a vereség" - mondta Csábi ", aztán éjszaka rágtam magam, s úgy döntöttem, nem futamodom meg. Erre most közölték velem, hogy már nem kell levetkőznöm, edzést tartanom."

Csábi a nyáron, a REAC-tól került a klubhoz, s nagy kihívásnak és legalább akkora megtiszteltetésnek érezte, hogy a Vasas edzője lehet. Ám a kiesés után, nagy-nagy zűrzavar közepette érkezett, a vezetők még azért küzdöttek, hogy az élvonalban indulhasson a csapat, a játékosok pedig a menekülés útvonalát kutatták. Nyolcan - köztük válogatottak is - otthagyták a csapatot, s hirtelen helyettesekről kellett gondoskodni.

"Elképesztően rosszul rajtoltunk" - folytatta a kidobott edző ", s négy mérkőzés után át is kellett térnünk egy másik védekező rendszerre. Így aztán mostanság kicsit magunkhoz is tértünk, s az utolsó három meccsből már hét pontot szereztünk, bár belátom, a vártnál sokkal kevesebbet nyújtott játékban is a csapat. Aztán fiatalításra ösztönöztek, és most, a kupameccsen, kényszerből ugyan, mert nyolc sérültünk van, nyolc poszton is fiatal szerepelt. Az eredmény ismert."

Az elbocsátott edző senkire nem neheztel, sőt, kimondottan hálás a törzsszurkolóknak, akik az utolsó percig kitartottak és kitartanak a Vasas mellett. Ugyanakkor várja, hogy végre valami pénzt kapjon legalább eddigi munkájáért, mert július 8-ai munkába állása óta még egy fillért sem látott a klubtól. "Kocsi, telefon, minden, minden pénzbe kerül" - magyarázta ", de minden saját zsebből ment, fizetést pedig még nem kaptam. És persze azt is meg kell még beszélnem a Vasassal, mi lesz a szerződésem további részével. Abban állapodtunk meg ugyanis, ha tíz forduló után nincs az első ötben a csapat, akkor minden kötelezettség nélkül felállíthatnak. És úgy tudom, addig nem is alkalmazhatnak új edzőt, amíg a régivel nem rendezték az anyagiakat. Jólesik, hogy Egervári Sándor, az edzőbizottság vezetője már felhívott, s együttérzéséről és támogatásáról biztosított. És nem is az esetleges pénzügyi vita a legfőbb gondom, a kudarc sokkal fájóbb ennél. Valószínűleg én is hibáztam, de keresem tovább az okokat. De azt mondják, addig nem is lesz nálunk igazán edző valaki, amíg valahonnan ki nem rúgták. S ha így nézem, én most lettem edző."

Kiss László