Vágólapra másolva!
A csapat higgadtságának tudja be Egervári Sándor, az MTK szakvezetője, hogy az örökrangadón idegenben is 1-0-ra elkalapálták a Ferencvárost.

A vasárnap esti mérkőzés lefújását követően mindkét csapat trénerén meglátszottak a 90 perc fáradalmai, igaz, Egervári Sándor legalább a
győzelemnek örülhetett. No meg persze annak, hogy ezzel a három ponttal együttese átvette a vezetést a táblázaton.

A kékek mesterétől rövid összegzést kértünk a derbiről.

Hajrá MTK!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=45131

"Várható volt, hogy tipikus egygólos rangadó lesz, azt is tudtuk, a nemzetközi kupa miatt egy fáradtabb Fradi ellen léphetünk pályára. Nagyon örülök, hogy azt az egy találatot mi jegyeztük, s végül sikerült is megtartanunk az előnyünket. Külön dicséretet érdemelnek futballistáink azért, hogy ebben a feszült légkörben is a játékra és a labdára tudtak koncentrálni, ami legalább akkora siker, mint a három pont megszerzése.

A becserélt Czvitkovicsot egyébként később azért cseréltem le, mert Jezdimirovics kiállítása után stabilizálni kellett a középpályánkat, ennek érdekében pedig őt áldoztam fel, hiszen a Fradi a hajrában mindent egy lapra tett fel az egyenlítés érdekében. A higgadtságunk szerencsére kamatozott, és szép sikert értünk el nagy riválisunk otthonában. A Ferencvárosnak egyébként sok sikert kivánok az UEFA-kupában."

Bánki József