Vágólapra másolva!
A málagai gárda a spanyol bajnokság első fordulójában 3-2-es győzelmet aratott az újonc Recreativo Huelva ellen, mégpedig úgy, hogy kétgólos hátrányból fordított. A találkozó hőse Musampa volt, akinek mesterhármasa három pontot ért a klub számára.

A teljes nevén Kizito Musampa névre hallgató játékos az egykori Zaire (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) fővárosában, Kinshasában született 1977. július 20-án, ám már fitalaon Hollandiába került. Sok más bevándorlóhoz hasonlóan Amszterdam utcáin kergette a labdát, és itt figyeltek fel rá az Ajax tehetségkutatói.

Az amszterdamiak első csapatában az 1994-95-ös idényben mutatkozott be, amikor is egy találkozón lépett pályára, a következő idényben viszont már 17-szer vetették be, és ekkor sikerült is megszereznie első találatát. Az 1996-97-es pontvadászatban már alapember volt az Ajaxban, 25 meccsen öt gólig jutott, és a klub ezt követően el is adta őt a Girondins Bordeaux-nak. A francia bajnokságban azonban nem találta a helyét, két idény alatt alig valamivel több, mint 30 összecsapáson vetették be, így 1999 nyarán elhagyta a Bordeaux-t, és a Málagába igazolt.

Eleinte a spanyol élvonalban is csak elvétve lépett pályára, amit sokan kicsapongó életmódjának tudtak be, a legutóbbi idényben azonban vezéregyéniség lett: csak egy meccset hagyott ki, és kilencszer volt eredményes. A nyáron a Deportivo szerette volna leigazolni, ám a transzfer végül meghiúsult, a Málaga-drukkerek legnagyobb örömére.