Vágólapra másolva!
Ennél jobb bemutatkozásról valószínűleg nem is álmondhatott volna a norvég támadó: péntek délután aláírt a Sunderlandhez, majd egy nappal később, első találkozóján új egyesülete színeiben pontot érő gólt szerzett a Manchester United ellen.

Flo 1973. június 15-én született. Labdarúgó-famíliából származik, bátyja, Jostein, és unokabátyja, Havard is szerepelt a válogatottban. Együtt kezdték a Styrn gárdájában, és Havarddal együtt került a Sogndalba. Ezután évente váltott csapatot: előbb a Tromsö, majd a Brann Bergen együttesét erősítette, de aktuális klubja mindig egyre nagyobb összegért adott túl rajta.

A nemzetközi porondon a Brann Bergennel hívta fel magára a figyelmet, amikor az 1996-97-es KEK-sorozatban egészen a legjobb nyolcig jutottak. A Chelsea-nek mindössze háromszázezer fontot kellett ért fizetnie annak ellenére, hogy nem sokkal a transzfer előtt, 1997 májusában két gólt rúgott a braziloknak a norvég válogatott színeiben. Később az 1998-as vb-n is eredményes tudott lenni a selecao ellen, innen ered beceneve: Flonaldo. A Chelsea-ben Vialli rotációs szisztémája miatt nem volt állandó helye, így rendre összekapcsolták a nevét más klubokkal.

A londoniak színeiben szezononként tíz gólra volt hitelesítve, ám a Chelsea a 2000-2001-es bajnokság közben eladta a skót Rangersnek. A glasgow-iaknál is sok gólt ért el, először egy fél szezon alatt 11 alkalommal volt eredményes, a legutóbbi pontvadászatban pedig 18 gólig jutott, ám a szurkolók ennek ellenére nem zárták a kegyeikbe. Így is meglepetést okozott, hogy a Sunderland megszerezte, igaz, az angolok 6,75 millió fontot adtak érte.

A válogatott taktikája sokáig teljesen rá épült, egyedüli előretolt csatárként neki kellett megtartani illetve lefejelni a labdákat, manapság viszont már nem egyedül van elől. Az 1998-as világbajnokságon a brazilok felett aratott győzelmet testvérével és unokatestvérével együtt különösen ünnepelte: kilenc hónapra rá ugyanis mindhármójuknak gyereke született. Tore-Andre barátnije, Randi Svedal 1999. március 26-án adott életet fiuknak, Johannak.