Vágólapra másolva!

Forrás: EPA


Ferguson: Irány Kelet!
Fotó: EPA


Az angol csapatot nem kell bemutatni, hiszen évek óta a legjobb együttesek között tartják nyilván. A csapat idén is erősített, egyelőre két játékossal: Luke Steele kapus a Peterborough együttesét hagyta ott 500 ezer fontért (bár Barthez mögött nem sok esélye lesz), míg Rio Ferdinand angol átigazolási rekordot jelentő 29,1 millió fontért a Leedstől érkezett. A csapat távozói között két kapus, Paul Rachubka (Charlton, 200 ezer font) és Raimond van der Gouw (West Ham) a legismertebb név, persze csak a veterán Denis Irwin (Wolves) után. Ronnie Wallwork (West Bromwich) és Nick Culkin (QPR) távozása nem nagy veszteség.

Érdekes, hogy a MU a nemzetközi kupasorozatban eddig öt alkalommal került szembe magyar együttessel, s nemhogy nagyarányú sikert nem könyvelhetett el, de kétszer ki is esett.

Az 1964-65-ös Vásárvárosok Kupájában az elődöntőben a Ferencváros volt az ellenfél, s az idegenbeli 3-2-es vereség után (gól: Herd 2, Law, illetve Novák, Rákosi) a visszavágón a Fradi 1-0-ra (Novák), majd a megismételt mérkőzésen 2-1-re nyert (Karába, Fenyvesi, illetve Connelly), s továbbjutott. A zöldek erősségére jellemző, hogy az egymérkőzésés döntőben, Torinóban győztek a Juventus ellen.

Az 1984-85-ös UEFA-kupa sorozatban az angolok tesztelték a magyar futballt. Az első fordulóban a Rába ETO még meghajolt a MU előtt, miután az idegenbeli 0-3 után (Robson, Mühren, Hughes) Győrben csak 2-2-re tellett (Preszeller, Hannich, illetve Brazil, Mühren) A negyeddöntőben a Videoton előbb 1-0-ra kikapott Angliában (Stapleton), majd a visszavágón Wittman szabadrúgásgólja a meccsegált, a büntetőrúgások pedig a fehérváriak sikerét hozták.

A Heysel-stadionban bekövetkezett katasztrófa miatt ötéves eltiltás várt az angol csapatokra, de amint a MU visszatért, máris magyar csapattal került szembe. Az 1990-91-es KEK-ben a Pécs volt a szenvedő alany, s kettős vereséggel esett ki (0-2 - Blackmore, Webb; 0- 1 - McClair). Utoljára az 1993-94-es szezonban járt hazánkban a sztárgárda, akkor Kispesten 3-2-re nyert (Szabados, Stefanov, illetve Keane 2, Cantona), s otthon is mindössze szerény 2-1-re futotta erejéből (Bruce 2, illetve Sallói).

Amit a BL-ről tudni kell/sport/focivilag/bl/20020722amit.htmlAz utolsó percben bukott el az ír bajnok/sport/focivilag/bl/20020725azutolso.htmlKi lesz a BL-győztes?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=7183

Bozsik Péter , a Zalaegerszeg edzője vegyes érzelmekkel értesült a sorsolás végkimeneteléről: "Egyrészt fantasztikus szerencse, hogy ha legyőzzük az NK Zagrebet, akkor hozzájárulunk a klasszisokkal teletűzdelt manchesteri gárda magyarországi szerepléséhez, másrészt viszont szerettünk volna bekerülni a BL csoportkörébe, ami így már szinte csoda lenne. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy először a horvátokon kell túljutnunk. Úgy érzem, első ellenfelünk verhető, ha a játékosaim fegyelmezetten, a taktikai utasításokat betartva futballoznak, akkor nyerhetünk. Aztán jöhet a Manchester United."

A BL 3. fordulójának párosítása:
Zalaegerszeg vagy NK Zagreb (horvát) - Manchester United (angol)
Feyenoord (holland) - Fenerbahce (török)
Sporting (portugál) - Inter (olasz)
AC Milan (olasz) - Slovan Liberec (cseh)
Rosenborg (norvég) - Bröndby (dán) vagy Dinamo Tirana (albán)
Saktar Donyeck (ukrán) - Bruges (belga) vagy Dinamo Bucuresti (román)
NK Maribor (szlovén) vagy Apoel Nicosia (ciprusi - AEK Athén (görög)
Barcelona (spanyol) - FK Vardar (macedón) vagy Legia Warsawa (lengyel)
FC Skonto (lett) vagy Levszki Szófia (bolgár) - Dinamo Kijev (ukrán - Pjunyik (örmény)
Lilleström (norvég) vagy NK Zeljeznicar (bosnyák) - Newcastle (angol)
Hammarby (svéd) vagy FK Partizan (jugoszláv) - Bayern München (német)
Genk (belga) - Sparta Praha (cseh) vagy Torpedo Kutaiszi (grúz)
Maccabi Haifa (izraeli) vagy Belscsina Bobjujszk (fehérorosz) - Sturm Graz (osztrák)
Celtic (skót) - Zilina (szlovák) vagy Basel (svájci)
Boavista (portugál) vagy Hibernians (máltai) - Auxerre (francia)
Lokomotív Moszkva (orosz) - Grazer AK (osztrák) vagy Sheriff Tiraspol (moldáv)

Az első összecsapásokra augusztus 13/14-én, a visszavágókra augusztus 27-28-án kerül sor.