Vágólapra másolva!
Az előzetes híreszteléseknek megfelelően Jacques Santini lett Roger Lemerre utóda a francia labdarúgó-válogatott élén.

Forrás: EPA


Santini a Lyont a csúcsra repítette, most jöhet a válogatott
Fotó: EPA

Az 50 éves szakember - aki legutóbb a bajnok Olympique Lyon sportigazgatójaként tevékenykedett - legfontosabb feladata a címvédő együttes felkészítése lesz a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságra. A posztra Raymond Domenech, az utánpótláscsapat szakvezetője, René Girard, a menesztett szakvezető egyik segítője és Philippe Troussier, a japánokat a vb-nyolcaddöntőbe vezető tréner is pályázott.

Santini a terveiről így nyilatkozott: "Első és legfontosabb feladatom, hogy tárgyaljak leendő segítőimmel. Utána mindenképpen szeretnék beszélni elődeimmel, Roger Lemerre-rel és Aimé Jacquet-val is, s az edzőbizottság tagjaival. Remélem, hogy sikerül meggyőznöm az utóbbi években már a válogatott mellett dolgozó René Girard-ot arról, hogy maradjon a csapatnál. A közeljövőben kicsit szerényebb célokat kell kitűznünk, de az egyértelmű, hogy ki kell jutnunk a 2004-es Európa-bajnokságra."

Lemerre-rel a sikertelen vb-szereplés miatt július 5-én bontott szerződést a szövetség. Az 1998-as világbajnok Franciaország rúgott gól nélkül, mindössze egy pontot szerezve már a csoportmérkőzések során búcsúzott. A franciák első Eb-selejtezőjére szeptember 7-én kerül sor Cipruson.