Vágólapra másolva!
Idán nyáron a nemzetközi futballpiacban csak kevés pénzmozgás volt, a klubok elsősorban játékoscserékben gondolkoztak. Úgy tűnik azonban, hogy a spanyol Deportivónál van pénz, hiszen a galíciai együttes 13 millió eurót ajánlott az FC Porto válogatott védőjéért, Jorge Andradéért, és a hírek szerint a szerződésről már csak az aláírás hiányzik.

Andrade afrikai származású, édesapja, Manuel Sao Tomé és Principén született, de már fiatalon Portugáliába került, ahol az Atlético Club de Lisboában futballozott. Fiai is hamar beletanultak a fociba, a legidősebb srác, Carlos a Salgueirosban kezdte pályafutását, míg Jorge első egyesülete az Estrela Amadora volt.

Már 15 esztendősen a tartalékok között szerepelt, majd az egyesület egy évre kölcsönadta a negyedosztályú Real Massamának, ahol tizenévesen a felnőttek között szerepelt, és így alaposan megerősödött.

Az Estrela első csapatában 1997 októberében mutatkozott be, és már első idényében gólt szerzett, noha csak öt meccsen szerepelt. Később már alapember lett a gárdában, és teljesítményére Portóban is felfigyeltek: a Sárkányok 2000 nyarán 431 millió forintnak megfelelő összegért szerződtették.

A kék-fehéreknél gyorsan beküzdötte magát a kezdők közé, és tavaly áprilisban a nemzeti tizenegyben is bemutatkozhatott. Remekül fejel, rendkívül erőszakos és magabiztos, nem csoda, hogy az Arsenal és a Barcelona is bejelentkezett érte, de úgy tűnik, hogy végül a Deportivóé lesz.