Vágólapra másolva!

Július 17-én, a moldáv Tiraspol városában lép először pályára kazah labdarúgócsapat az európai kupaporondon. Az egykori szovjet tagköztársaság idén kapta meg a jogot arra, hogy kilépve az ázsiai konföderációból az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tagja legyen.

A kazah bajnok FC Zhenis Astana tehát szerdán írhat történelmet, mivel a kupacsapatok közül először szerepel. A gárda a moldáv FC Sheriff Tiraspol otthonába látogat, mégpedig igen illusztris környezetben, egy új stadionavatón. A tiraspoli létesítményt ugyanis lebontották, és öt edzőpályával kiegészítve újjáépítették. A stadion ugyan még nem kész teljesen, de a tizenötezer férőhelyes aréna már képes a BL-meccs rendezésére.

Sőt, a moldávok nagyon merész tervet szövögetnek, Victor Gushan elnök egész egyszerűen a csoportfázisba várja csapatát. Persze, kincstári optimizmusa bizonyára abból fakad, hogy lelkes beszédével minél több szurkolót kicsábítson a Tiraspol találkozóira. Mindenesetre a csapat már megerősödött: a török Ankaragücü román edzője, Mihai Stoicita mellett egy román középpályás, Gabi Balint is érkezett. Emellett még három légióst igazolt a klub: Ubaldo Guardio és Alberto Blanco Panamából, Ibrahim Odoko pedig Nigériából érkezett.

Persze a kazahok sem félnek, akad olyan játékosuk is, aki kimondottan győzni szeretne idegenben is. A brazil Nilton Mendez úgy véli, erre reális esély lehet. "Győzni megyek Tiraspolba. Forró hangulatú meccset várok, ehhez már hozzászoktam Brazíliában" - mondta a csatár. Vlagyimir Fomicsev edző egyedül a lábtörés miatt hiányzó szélsőre, Samat Smakovra nem számíthat. "Csapatom jól szervezett és fegyelmezett, egyetlen hibánk, hogy a pályán nem gondolkodunk túl gyorsan. És ez előny lehet a gyors moldávoknak!" - érvelt a tréner.

Érdekesség, hogy Fomicsev alig egy hete a csapat trénere, akkor menesztette ugyanis az elnökség Vlagyimir Derkast, aki otthon eltiltást kapott. Az elmúlt szezon végén ugyanis a tréner a csapat elnökével együtt megtámadta a helyi Szuperkupa-döntő játékvezetőjét, emiatt a kazah szövetség elmeszelte mindkettőjüket.

A Zalaegerszeg ugyan még nem játszik a BL-ben, mégis izgulhatunk magyar labdarúgóért. Az egyszeres válogatott Sztipánovics Barnabás a nyáron szerződött a szlovén Maribortól a ciprusi Apoel Nicosiához, s szerdán Észtországban, a Flora Tallinn otthonában bizonyíthatja, jó vétel volt. Érdekesség, hogy a másik csatár, Anonam Orosko tavaly ilyenkor még a Vasas labdarúgója volt, ám az angyalföldieknek nem felelt meg a támadó. A csapatot még két légiós erősíti, mind a bolgár Zaharin Szirakov, mind az örmény Romik Hacsatrijan szerepelt már hazája nemzeti tizenegyében.

Bajnokok Ligája-selejtező, első forduló
Tampere (finn) - Pjunyik Jereván (örmény)
Skonto Riga (lett) - Barry Town (walesi)
Portadown (északír) - Belsina Bobrujszk (fehérorosz)
Dudelange (luxemburgi) - Vardar Szkopje (macedón)
Kaunas (litván) - Dinamo Tirana (albán)
Flora Tallinn (észt) - Apoel Nicosia FC (ciprusi)
Zseljeznicsar (bosnyák) - Akranes (izlandi)
Hibernians (máltai) - Shelbourne (ír)
Torpedo Kutaiszi (grúz) - B36 Tórshavn (feröeri)
Sheriff Tiraspol (moldáv) - Zhenis (kazah)

Nem érdektelen a BL?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=20592

A visszavágókat július 24-én játsszák. A komolyabb játékerőt képviselő csapatok a július 31-én és augusztus 7-én sorra kerülő második körben kapcsolódnak be: a ZTE ellenfele a horvát NK Zagreb lesz. Ekkor mutatkozik be a Dinamo Kijev (ukrán), a Sparta Praha (cseh), az FC Bruges (belga), a Dinamo Bucuresti (román), a Boavista (portugál), a Grazer AK (osztrák), a Bröndby (dán), a Maccabi Haifa (izraeli), a Legia Warszawa (lengyel), a Maribor (szlovén), a Hammarby (svéd) és a Partizan Beograd (jugoszláv) is.

A harmadik fordulóban (augusztus 13-14., 27-28.) már sztárklubok (Manchester United, Newcastle United, Internazionale, AC Milan, FC Barcelona, Bayern München, Galatasaray, Feyenoord) is pályára lépnek.

Pincési László