Vágólapra másolva!
A svéd pontvadászat a vébé alatt természetesen szünetelt, hiszen a háromkoronás válogatott jelen volt a World Cupon, de a június hónap így sem telt el események nélkül a pontvadászatban. Két együttes is edzőt váltott ebben az időszakban, köztük a svéd bajnokság egyetlen magyar érdekeltségű együttese, Rabóczki Balázs gárdája, az IFK Norrköping is.

A magyar kapussal felálló együttes meglehetősen rosszul kezdte az idényt, az első hét fordulóban mindössze öt pontot szedett össze, ráadásul a kupából is kiesett. Nem is akárhogyan: a másodosztályú Vasteras SK csapatától 5-0-ra kapott ki.

E vereség után a klub elnöke, Björn Ahlberg még biztosította a szakvezetőt, Bengt-Arne Strömberget arról, hogy bizalmat szavaznak neki, de egy héttel később mégis menesztette a trénert. Strömberg helyére Hakan Ericsson került, aki leginkább arról ismert Svédországban, hogy az egykori szövetségi kapitány, Georg "Aby" Ericsson fia. Nem csak a trénernek kellett azonban távoznia, hiszen a sportigazgatót, Tommy Wisellt is menesztették, ami azért jelentett szenzációt, mert a szakember 18 éve szolgálta az egyesületet.

Lehet-e magyar focistából világsztár?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=26844

A szurkolók egy részének nem is tetszettek ezen döntések, és küldöttséget is intéztek a vezetőséghez. A hivatalos baráti kör elnöke, Rolf Hogqvist kijelentette: az elnökség távozását szeretnék. "A drukkerek nagyon aggódnak. Az elmúlt években sok különös dolog történt az egyesületnél, és Wisell elküldése csak az utolsó csepp volt a pohárban" - mondta Hogqvist. Ahlbergnek azonban egyelőre esze ágában sincsen lemondani.

A másik edzőcsere az AIK Stockholmnál történt meg, de a fővárosi klub kálváriája már a bajnokság előtt megkezdődött. Az előző két évben a csapatot a volt szövetségi kapitány, Ole Nordin irányította, mégpedig közmegelégedésre, hiszen a gárda tavaly a harmadik helyen végzett, és az idén a bajnoki cím fő várományosai közé sorolták. Pár héttel a bajnokság kezdete előtt azonban Nordin egészségi okokra hivatkozva lemondott posztjáról.

Az eredmények azonban nem alakultak megfelelően, és a világbajnokság miatti szünetben az előzetesen bajnokesélyesnek tartott AIK csak a tizedik helyet foglalta el. A hetedik fordulóban a csapat a Malmőtől szenvedett vereséget hazai pályán, és ezt követően Larsson úgy döntött: jobb, ha magától áll fel a kispadról, mint ha menesztik, ráadásul így a vébé alatt maradt ideje a klubnak, hogy megtalálja a megfelelő trénert. A hírek szerint Nordin szívesen visszatért volna, állítása szerint már kipihente magát, de az AIK vezetősége nem vállalta a kockázatot, és inkább máshoz fordult. Az új szakvezető a cseh Dusan Uhrin lett, akit a nyáron az Újpesttel is kapcsolatba hoztak.