Vágólapra másolva!
Az Arsenal gárdája a kilencvenes évek elejétől leginkább a legendás védőnégyese alapján híresült el Angliában, a Keown-Adams-Bould-Winterburn kvartett (esetenként kiegészülve Lee Dixonnal) majd egy évtizeden át szolgálta az Ágyúsokat. Ebből a hátsó alakzatból az előző idényben Keown, Adams és Dixon még mindig aktív volt, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a tréner, Arsene Wenger a védelem megújításán dolgozik, és ennek érdekében igazolta le a francia Pascal Cygant.

Forrás: EPA


Cygan Ruud van Nistelrooy éle-
tét is megkeserítette a BL-ben
Fotó: EPA


Martin Keownak azonban esze ágában sincsen befejezni pályafutását, annak ellenére sem, hogy három hónappal fiatalabb Adamsnél. A védő még az angol világbajnoki keretbe is beverekedte magát, igaz, a World Cupon egyszer sem lépett pályára, és a vébét követően ki is jelentette, hogy a nemzeti tizenegyben többet nem lép pályára. Egy ideig az is kérdéses volt, hogy az Arsenal játékosa marad-e, hiszen kontraktusa a nyáron lejárt, és nem lehetett tudni, hogy igényt tartanak-e rá. A Newcastle United azonnal vitte is volna, de Arsene Wenger, az Ágyúsok mestere úgy gondolta, hogy még szüksége van a veterán futballistára, aki újabb két esztendőre kötelezte el magát a Highburybe. Ha ki is tölti kontraktusát, akkor még 38 évesen is a Premier League-ben szerepelhet. Keownhoz hasonlóan az ukrán Oleh Luzsnyijnak is új szerződést ajánlottak (az ő kontraktusa is a nyáron járt le): ő ugyan az előző idényben csak ritkán játszott, de megtartása mellett szól, hogy több poszton, így középhátvédként vagy jobb oldali védőként is bevethető.

Középhátvéd-börze Európában/sport/focivilag/20020708kozephatvedborze.html

Dixon és Adams visszavonulása azonban mindenképpen arra késztette Wengert, hogy szétnézzen a játékospiacon védőügyben, és nem jelentett meglepetést, hogy elsősorban Franciaországban keresett megfelelő focistákat. Gyorsan sikerült megtalálnia a kívánt labdarúgót Pascal Cygan személyében, aki az elmúlt évek egyik legnagyobb karrierjét futotta be Galliában. A játékosra pár évvel ezelőtt az élvonalban senki sem tartott igényt, még a tartalékok között sem, de az akkor másodosztályú Lille megmentette. A klubbal aztán előbb feljutott a legjobbak közé, majd kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába, és idő közben a francia bajnokság legjobbjának is megválasztották.

Már tavaly nyáron is majdnem elhagyta a Lille-t, de akkor még sikerült őt megtartani, most viszont az Arsenal ajánlatát sem ő, sem az egyesület nem tudta visszautasítani. Különösen, hogy Wenger meglehetősen nagyra tartja. "Cygan egy elképesztően kiegyensúlyozott futballista, és biztos vagyok benne, hogy remekül be fog illeszkedni a csapatba. Azt is biztosra veszem, hogy hamarosan a francia válogatottban is bemutatkozhat" - jelentette ki a szakember. Ez alapján nagy valószínűséggel állítható, hogy Cygan a következő szezonban kezdő ember lesz az Ágyúsoknál. Lehet, hogy alakul az Arsenal új "csodavédelme"?