Vágólapra másolva!
Leandro - művésznevén Leo - a Ferencváros új brazil szerzeménye. A mindössze húszesztendős fiatalember számára honfitársa, Flávio Pim véleménye szerint a határ a csillagos ég: akár Ronaldo vagy Rivaldo szintjére is eljuthat.
Leandro névjegye
Születési idő: 1983. 03. 19.
Születési hely: Cornelio Procopio (Paraná állam)
Magasság: 178 cm
Testsúly: 72 kg


- Miért jöttél Magyarországra? Egy brazil futballistának manapság ez nem igazán előrelépés.
- Nekem az volt, amikor három évvel ezelőtt szólt a menedzserem, hogy Várszegi Gábor Budapestre vinne, az MTK-hoz. 17 éves voltam, tanulni akartam.

- És sikerült?
- Természetesen. Ma sokkal erősebb, jobb labdarúgó vagyok, mint 1999-ben voltam. Egyetlen percig sem bántam meg, hogy ide jöttem futballozni.

- Ebbe a három évbe már a negyedik klub fér bele: MTK, Bük, Haladás, FTC.
- Az MTK-ban összesen két NB I-es meccset játszottam, Henk ten Cate keze alatt. Az első éppen itt volt, az Üllői úton. Henk 30 perc után lecserélt, nem tetszett neki, amit csináltam.

- Az akkor harmadik ligás Bük hogyan került képbe?
- Úgy, hogy megsérült a jobb térdem, és úgy gondoltam, hogy alsóbb osztályban könnyebben visszanyerem a formámat. Utána szerződtetett a Haladás.

- Nem tartasz attól, hogy a Fradiban kevesebbet fogsz játszani?
- Teljesen természetes, hogy meg kell harcolni a csapatba kerülésért. Most még rossz formában vagyok, de ez minden alapozásnál így szokott történni.

- Most teljesen folyékonyan diskurálunk magyarul. Nyelvzseni vagy?
- Nem, csak 17 évesen kerültem ide, és fiatalon könnyebben megy a tanulás. Az sem árt, hogy nagyon szeretem Magyarországot, a magyar nyelvet, s mindent, ami magyar.

- Na, ha ez így van, akkor miért nem veszed fel az állampolgárságot? Könnyebben lehetnél magyar válogatott, mint brazil...
- Ez kétségtelen, s már régóta forgatom is a fejemben, hogy folyamodjak a magyar útlevélért. Amúgy is második hazámnak tekintem ezt az országot.

- De azért biztosan hiányzik Brazília.
- Ezért utazom haza évente kétszer a szülővárosomba. Nagyon összetartó család a miénk, a szüleim és a két húgom.

- Mi hiányzik legjobban Brazíliából?
- A szamba és a karnevál. Nagy táncos vagyok.

- Mit iszol, amikor bulizol?
- Otthon Skol sört, itt Heinekent. Amúgy meg kólát és gyümölcsleveket, valamint multivitaminokat.

- Ízlik a magyar koszt?
- Nagyon, főleg a gulyás és a pörkölt.

- Moziba jársz?
- Gyakran, és meg is értem a filmeket - most már. Eleinte mindig együtt nevettem a közönséggel, jóllehet fogalmam sem volt, mi a poén. Egyébként a filmeket nézve tanultam meg igazán magyarul.

- Ki a kedvenc filmszínészed?
- Julia Roberts és Tom Hanks.

- Zenében mit "fogyasztasz"?
- A fekete zene, a reggae a mániám.

- Vannak magyar barátaid is?
- Hogyne! Halmosi Péter és Somfalvi Csaba a Haladásból.

- Mit szólsz a magyar lányokhoz?
- Csodálatosak! Vetekszik a szépségük a brazil lányokéval. Mivel nincs otthon menyasszonyom - a barátnőmmel szakítottam, amikor ide szerződtem -, semmi akadálya nem volt, hogy közelebbi ismeretséget kössek a magyar hölgyekkel.

- Ebből a szempontból a Fradinál el leszel kényeztetve!
- Haladás-játékosként sem volt okom panaszra...

- Osztályozd egytől tízig a következő országokat, amelyekben jártál: Brazília, Magyarország, Hollandia, Törökország, Németország!
- Brazília 10, Magyarország 10, Hollandia 7, Törökország 8, Németország 5.

- Gondolom, felesleges kérdeznem: nézted a világbajnokság mérkőzéseit?
- Mindegyiket. Szerintem ez a mostani minden idők egyik legerősebb brazil válogatottja.

- Melyik gól tetszett a legjobban?
- Ronaldo akrobatikus, vetődéses gólja a törökök elleni csoportmeccsen.

- Te hogyan állítanád össze a brazil nemzeti tizenegyet?
- Marcos - Cafú, Lúcio, Roque Junior, Roberto Carlos - Ronaldinho, Emerson, Gilberto Silva, Rivaldo - Ronaldo, Romário.

- S kit tartasz a legjobb magyar futballistának?
- Illés Bélát és Gera Zoltánt.

- Ha hívna a Botafogo, mit szólnál?
- Repülnék az első géppel!