Vágólapra másolva!
Immáron több mint egy hete kőkemény edzésekkel készül a Bundesliga augusztusi rajtjára Lisztes Krisztián, a Werder Bremen és a magyar válogatott középpályása. A fiatal irányítót szerda délután brémai lakásában értük utol.

"Egyelőre itt, Brémában készülünk, méghozzá rengeteg futással, azaz az erőnlétemen nem múlhatnak az őszi sikerek. Szerencsére szombaton már Ausztriába utazunk edzőtáborba, aminek azért örülök, mert ott több mérkőzést is játszunk. Ráadásul nem is akármilyen csapatok ellen. Pályára lépünk például a skót Celtic és a portugál Porto ellen is, s bizony, egyik sem lesz könnyű 90 perc" - mondta a válogatott középpályás.

Bundesliga: A legigazságtalanabb bajnokság/sport/focivilag/20020517bundesliga.htmlNagy játékosmozgás a Bundesligában/sport/focivilag/20020709nagy.htmlMagyarok a Bundesligábanhttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=29014

"A kimerítő alapozás ellenére jó a hangulat a csapaton belül, Thomas Schaaf vezetőedzővel ugyanolyan jó a kapcsolatom, mint eddig volt, vagyis bizakodó vagyok a jövőt illetően. A Werderrel minimum UEFA-kupa indulást jelentő helyen szeretnénk végezni a Bundesligában, no meg végre a magyar válogatottal is jó lenne kitörni a szürkeségből" - elemezte Lisztes.

A játékos elmondta, a csapat világbajnoki hőse, Marco Bode egyelőre szabadságon van, július 22-én kezdi a tréningeket, s bár hívja őt a Schalke és a norvég Rosenborg is, a Werder vezetői hároméves szerződést kínáltak neki, amiről hazatérése után dönt.

Bánki József

Lisztes két klubtársa is világbajnok lehet20020628lisztes.html